A nemzeti bank likviditásmenedzselése

A jegybanki likviditásmenedzselés feladata az, hogy a rövid futamidejű pénzpiaci hozamok a monetáris tanács által meghatározott jegybanki alapkamat alakulását kövessék. Így biztosítható ugyanis az, hogy az MNB a szándékolt hatást tudja gyakorolni a forint árfolyamán és a reálgazdasági folyamatokon keresztül az inflációra.

A legtöbb "tankönyvi" modell szerint a központi bank meghatározza a jegybankpénz, a monetáris bázis mennyiségét, illetve a kötelező tartalékrátát, a hitelintézetek pedig a pénz úgynevezett multiplikációs folyamatán keresztül ennek a két változónak a függvényében "pénzt teremtenek", azaz hitelezési tevékenységükön keresztül meghatározzák a bővebb pénzaggregátumok (készpénz és bankbetétek) nagyságát. Az így kialakult pénzmennyiség pedig az adott reálgazdasági feltételrendszerben meghatározza a pénzpiaci hozamokat. A jegybank ezekben a modellekben tehát alapvetően a pénz kínálatának meghatározásával hat a pénz "árára", azaz a kamatszínvonalra.





>> A jegybanki

likviditásmenedzselésről



Ezzel szemben a modern jegybankok többségének a monetáris politikai eszköztára a tankönyvi modellekkel éppen ellentétes irányú mechanizmus szerint működik. A jegybankok irányadó eszközeiken keresztül közvetlenül a pénzpiaci hozamokat befolyásolják. A bankok hiteleinek és betéteinek kamatlába a pénzpiaci hozamokhoz és így áttételesen a jegybank irányadó kamatához igazodik. A jegybanki irányadó kamat tehát közvetett hatást gyakorol a bankrendszer mérlegére. A pénzintézetek által a jegybanknál elhelyezett kötelező tartalék nagyságát pedig a hitelintézetek tartalékköteles forrásainak nagysága és a tartalékráta határozza meg. A központi bankok tehát - a közvélekedéssel szemben - nem a jegybankpénz kínálatára, hanem annak keresletére hatnak - meghatározva a kialakuló egyensúly feltételét, azaz a kamatszintet.

A monetáris politikai eszköztár és a jegybanki likviditásmenedzselés feladata tehát az, hogy biztosítsa a rövid lejáratú állampapír-, illetve bankközi hozamok és a monetáris tanács által meghatározott kamatszint konzisztenciáját. Az MNB likviditásmenedzselésével egyrészt arra törekszik, hogy az egynapos bankközi kamatok az irányadó kamat közelében ingadozzanak. Másrészt azt kívánja elérni, hogy a bankok betéti és hitelkamatainak meghatározásában kiemelkedő szerepet játszó három hónapos állampapírhozam az aktuális likviditási helyzettől függetlenül a jegybanki irányadó kamat szintjéhez és az irányadó kamat változtatására vonatkozó piaci várakozásokhoz igazodjon.





>> A pénzmennyiség iránti kereslet és kínálat



A kötelező tartalékolás jelenlegi magyar szabályai szerint a bankoknak egy hónap átlagában kell kötelező tartalékot képezniük a megelőző hónap forrásállománya után. Havi átlagban, rövid távon tehát ismert, illetve jól tervezhető a bankok jegybanki tartalék iránti kereslete.

A bankrendszer likviditása a jegybankkal szembeni forintköveteléseit jelenti. Ezért a likviditási helyzetet befolyásoló tényezőket legjobban a jegybankmérleg alakulásán keresztül lehet nyomon követni. A jegybankmérleg bankrendszer likviditására ható tételeinek az alakulását általában sem a jegybank, sem a bankrendszer nem tudja közvetlenül befolyásolni.

A jegybank forrásainak egyik legfontosabb eleme a forgalomban lévő készpénz állománya. A bankrendszeren kívüli szereplők GDP-arányos készpénz iránti keresletét hosszú távon több tényező befolyásolja. Ilyen lehet az infláció, illetve a pénzpiaci hozamok szintje, a bankrendszer fejlettsége, a készpénz-helyettesítő eszközök elterjedtsége stb. Az infláció csökkenése hatására például a gazdasági szereplők növelik a készpénzkeresletüket. Amikor a gazdaság készpénzigénye nő, akkor a gazdasági szereplők a bankoknál elhelyezett betéteik egy részét készpénzre váltják, tehát csökken a kereskedelmi bankok likviditása. Ez a jegybank mérlegében úgy jelenik meg, hogy a készpénzállomány nő, miközben a pénzintézetek jegybanknál vezetett tartalékszámlája csökken.





>> Forrásköltség vagy befektetési hozam?



A legtöbb országhoz hasonlóan a költségvetés pénzforgalmi számláját a jegybank vezeti. Ez az MNB forrásai között az úgynevezett kincstári egységes számla (kesz). Amikor adóbefizetések vannak, akkor a gazdasági szereplők a fizetendő adót leemelik a kereskedelmi bankoknál vezetett számlájukról, és átutalják a kincstárnak az MNB-nél vezetett számlájára.

Folytatás a 16. oldalon >>

>> Folytatás a 15. oldalról

Az MNB mérlegében tehát a bankrendszer likviditása (tartaléka) csökken, míg a kesz állománya nő. Ezzel ellentétes folyamat játszódik le például a költségvetési szervek bérkifizetéseikor vagy az állampapír-lejáratok idején. A nagyobb gazdaságokban, beleértve az eurózónát is, a bankközi piacot strukturális likviditáshiány jellemzi, azaz a pénzintézetek jegybankkal szembeni követelésállományának, likviditásának nagysága elmarad a tartalékkötelezettségüktől.

Likviditáshiány esetén a jegybank az irányadó kamatán hitelt nyújt a bankoknak, így egy hiteljellegű eszköz a központi bank irányadó eszköze. Ezekben az országokban a jegybank a bankok forrásköltségét befolyásolja.

A mai magyar bankrendszert - sok más, az árfolyamát korábban aktívan menedzselő ország bankrendszeréhez hasonlóan - strukturális likviditásfelesleg jellemzi, azaz a bankok jegybankkal szembeni követelésállománya tartósan meghaladja azok tartalékszükségletét. Ennek a jelenségnek az az oka, hogy a szűk sávos árfolyamrendszer idején az árfolyam felértékelődésének megakadályozása érdekében a jegybank nagy mennyiségű deviza vásárlására kényszerült. Az árfolyamsáv erős szélén végrehajtott devizapiaci intervenció a jegybank mérlegében eszközoldalon a devizatartalékot, forrásoldalon a bankokkal szembeni kötelezettségek állományát növelte. A likviditástöbbletes állapotban a bankoknak nincs szükségük jegybanki hitelre, ilyen helyzetben a jegybank csak úgy képes aktív kamatpolitikát folytatni, hogyha a bankok felesleges likviditását rögzített kamat mellett betétként elfogadja. Így az MNB irányadó eszköze egy forrásoldali eszköz: a kéthetes betét. A jegybank tehát a bankok számára egy alternatív befektetési lehetőséget kínál, így a pénzintézetek befektetési hozamát befolyásolja.

A bankok a rendelkezésükre álló likviditás mennyiségében bekövetkező változásokat többféle módon tudják kezelni. Rendelkezésre áll a bankközi piac, ahol a hitelintézetek ki tudják helyezni a felesleges likviditásukat, vagy forrást tudnak bevonni. A bankközi piac azonban egy zárt rendszer: segítségével az egész bankrendszert érintő változásokat (például adóbefizetés) az egyedi bankok nem tudják kezelni. Az egész bankrendszer szintjén két eszköz van, amivel a likviditás kínálatának ingadozásait kezelni lehet. Az egyik maga az átlagolási mechanizmus: a bankoknak nem mindennap, hanem csak egy hónap átlagában kell a tartalékkötelezettségnek megfelelni. Ez azt jelenti, hogy ha a hónap első felében túltartalékoltak, akkor a második felében több kéthetes betétet kell elhelyezni, és így alul lehet tartalékolni. A másik ilyen eszköz pedig a jegybanktól mindennap igénybe vehető, az irányadó kamattól egy százalékponttal eltérő kamatozású egynapos (O/N) fedezett hitel és betét. Az átlagolási mechanizmus elsősorban a hónap első három-négy hetében jelent komoly mozgásteret a bankok likviditáskezelésében. Az egynapos hitel és betét pedig elsősorban a hónap utolsó napjaiban tölt be fontos szerepet, amikor már nincs lehetőség arra, hogy a bankrendszer a lejárattól elmaradó vagy azt meghaladó mértékű kéthetes betét elhelyezésével vonjon be vagy helyezzen ki likviditást. Ilyenkor a bankok igénybe vehetik a jegybank által felkínált egynapos hitelt vagy betétet, amelynek kamatozása ugyan egy százalékponttal kedvezőtlenebb, mint a kéthetes betété, de lehetőséget biztosít a jegybanki tartalékszámla hónap végi finomszabályozására, a hónap végi nem várt likviditási sokkok kezelésére.

A bankközi piacot érő likviditási sokkok kezelése elsősorban a bankrendszer feladata. Az MNB likviditásmenedzselése azt jelenti, a jegybank a bankrendszer rendelkezésére bocsátja azokat az eszközöket, amelyekkel ezt a feladatot végre lehet hajtani. Ezáltal a rövid bankközi és állampapír-piaci hozamok az aktuális likviditási helyzettől függetlenül a monetáris politika céljának megfelelő szinten alakulnak.