Ne higgyünk az ábrándoknak!

Az, hogy 16 üres robbanófejet találtak, felvet egy alapvető kérdést: hol van a többi 29 984? Merthogy az ENSZ különbizottságának becslése szerint ennyi üres vegyi robbanófejet kellene birtokolnia, amellyel még soha nem számolt el. És hol van az az 550 tüzérségi lövedék, amelyet mustárgázzal töltöttek meg? És az a 400 légibomba, amely képes biológiai fegyverek célba juttatására? És a 26 000 liter anthrax? A botulinum, a VX és a szaringáz, amely az ENSZ szerint a birtokában van? Nem tudjuk, mert Szaddám Huszein semelyikkel sem számolt el közülük. Ehelyett egy közel egy méter magas irathalmot adott nekünk, amelyből hiányzik a legfontosabb információ.

A fegyverzetellenőrök nem azért vannak az országban, hogy guberálók módjára kutassanak a fegyverek után. Azért vannak ott, hogy megerősítsék: Irak elpusztította és leszerelte azokat a fegyvereket, amelyekről tudjuk, hogy léteznek. A fegyverzet-ellenőrzési folyamatot azért találták ki, hogy a teljes beszámoltatás alapján történjék. Abból a célból hozták létre, hogy megerősítse Irak lefegyverzését, nem pedig azért, hogy bizonyítsa, az ország nem teljesíti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait.

A lényeg azonban az, ha valaki abban reménykedik, hogy Szaddám Huszein önként hajlik az engedelmességre és kormányzata igazat mond, akkor az az ábrándozás veszélyes talajára téved.

Tizenkét éven keresztül tűrtünk egy tűrhetetlen helyzetet. Tizenkét éven keresztül túl sok határozatot láttunk és túl kevés eltökéltséget. És azoknak az embereknek, akik azt kérdik, miért éppen most, azoknak azt mondom, már eddig is túl sokat vártunk. Ez egy veszélyes helyzet, és ma, éppen most, fogy az időnk.

Nem titok, hogy folyik az amerikai csapatok átvezénylése a térségbe, és hogy Nagy-Britannia 26 ezerrel növeli az ott állomásozó alakulatok létszámát. Nem titok, hogy az Egyesült Államok terveket készít arra, mi történne egy katonai akció esetén. De szeretném nagyon világossá tenni, hogy Bush elnök még nem hozott döntést a katonai beavatkozásról.

A nemzetközi közösségnek kötelessége, hogy Irakot lefegyverezve lássa. Békésen - vagy erőszakkal, ha szükséges. Ha a nemzetközi közösség nem hajlandó erre, akkor az Egyesült Államoknak - és a vele hasonlóan gondolkodó nemzeteknek - nem lesz más választása, mint hogy maga lépjen. A sarkunkra fogunk állni.

Ez a döntés - tehát az a tény, hogy meghoztuk és félreérthetetlenül kommunikáltuk ezt a határozatot - kizárólag az egyetlen oka annak, hogy a fegyverzetellenőrök jelenleg Irakban tartózkodnak. És őszintén: ha Szaddám Huszein helyesen cselekszik - tehát teljes mértékben bevallja, mi van a birtokában, megteszi a szükséges lépéseket azok elpusztítására és korlátlan hozzáférést biztosít tudósaihoz -, akkor azt csak azért teszi, mert elhiszi az ellenszegülése következményeit.

Senki nem akar háborúba menni. A háború szörnyű dolog. De senki nem akar olyan világot látni, ahol egy olyan kormányzat birtokol tömegpusztító fegyvert, amely egyáltalán nem tiszteli a nemzetközi jogot, saját polgárai jólétét és az ENSZ akaratát. És ez a rezsim örömmel átadja ezeket a fegyvereket rossz szándékú embereknek. Tehát ez nem olyan probléma, amelytől elfordulhatunk, hanem képesnek kell lennünk szembenézni vele. Nem szabad hagynunk, hogy a harctól való érthető vonakodásunk az ábrándozások világába vezessen minket.

Ha valóban harcra kerül a sor, akkor nem magáért a háborúskodásért állunk csatasorba. Azért, hogy békét és stabilitást hozzunk az iraki népnek és annak a térségnek, amely nem ismeri a békét és stabilitást azóta, hogy Szaddám Huszein hatalomra került. Röviden: olyan megoldásért szállunk harcba, amelyet más módon elérni nem lehet.

Reméljük, hogy ez a megoldás olyan kormányt hoz Irak számára, amely demokratikus, több nemzetiséget képvisel, a törvény talaján áll, olyat, amely biztosítja Irak szuverén területi integritását, békében áll szomszédaival, s olyat, amely ünnepélyesen lemond a tömegpusztító fegyverekről és engedelmeskedik az ENSZ határozatainak.