Argentin foci: hatalmas a botrány, nem akárkiről derült ki, hogy adót csalt és sikkasztott, meccsek maradnak el
Az argentin labdarúgó-bajnokságban elhalasztják a március 5. és 8. között tervezett mérkőzéseket a dél-amerikai ország sportági szövetsége (AFA) ellen felhozott adócsalási vádak miatt – jelentette be az AFA.

A vám- és ellenőrzési hivatal azzal vádolja a szövetséget, hogy nem rendezte adótartozásait, az AFA ugyanakkor azt állítja, hogy már befizette a hátralékát, és teljesítette összes adózási kötelezettségét.
Az ügy részeként tavaly decemberben házkutatást tartottak Claudio Tapiánál, az AFA elnökénél, továbbá egy közeli bizalmasánál és a szövetség helyettes pénztárosánál is. Őket jelentős vagyon illegális felhalmozásával gyanúsítják.
Az argentin igazságszolgáltatás vizsgálja a Sur Finanzasnak, annak a pénzügyi vállalatnak a számviteli gyakorlatát is, amely több élvonalbeli klubot, valamint az argentin nemzeti válogatottat is szponzorálja. A céget, amelyet Tapia barátja, Ariel Vallejo üzletember vezet, sikkasztással gyanúsítják.
A futballelnököt, akinek megtiltották az ország elhagyását, kihallgatásra március 5-re beidézték a Buenos Aires-i bíróságra.
Az ESPN tévécsatorna szerint Tapiát azzal vádolják, hogy 2024-ben és 2025-ben nem fizetett be 19 milliárd peso (12,8 millió dollár) összegű társadalombiztosítási járulékot.
Hivatalos: eldőlt, átnevezték Magyarország egyik legnagyobb futballklubját – mostantól így hívják


