Az adóhivatal szerint törvényes, az adatvédelmi ombudsman szerint törvénytelen, hogy az APEH a nagy összegű utazásokra befizetők adatait tudakolja egyes utazási irodáktól. Az utaztatási szolgáltatók etikátlannak tartják a lépést, és hivatalos védelemre várnak.
Valóban kért adatokat egyes utazási irodáktól az APEH - erősítette meg a tegnapi számunkban közölt értesülésünket Hajdú Miklósné, a hivatal operatív ellenőrzési főosztályának vezetője. Erre az adózás rendjéről szóló törvény (artv.) biztosít lehetőséget - tette hozzá. Az 1999-ben módosított jogszabály a főosztályvezető szerint szélesebb körű adatgyűjtést tesz lehetővé az ellenőrzés megalapozottsága érdekében. Nem kell azonban mindazoknak adóellenőrzésre számítaniuk, akik ilyen utazásokon vettek részt. Az adóhivatal "csak azokra figyel, akik nem nyújtottak be bevallást, vagy az adott időszakra benyújtott bevallásuk alapján nem engedhették volna meg utazásukat".
Nem ad alapot az adóhivatal eljárására az általa hivatkozott paragrafus - mondta lapunknak Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Az ombudsman tájékoztatást kér az APEH elnökétől a lapunkban ismertetett ügyekről. Péterfalvi álláspontja szerint az adóhivatal részéről citált rendelkezés nem ad jogalapot az általános adatközlési kötelezettség elrendelésére. Annyit tesz lehetővé, hogy konkrét ügyben, egyes adózók adókötelezettségének a megállapítása érdekében kérjen adatokat. Semmi esetre sem lehet azonban "a paragrafust az adózó személyére való tippadásra használni" - fogalmazott az ombudsman.
A MUISZ, az utazásszervezők és utazásközvetítők szövetsége etikátlannak tartja az adóhivatal lépését, bár jogszerűségét a szervezet nem tudja elbírálni. El tudjuk fogadni, hogy egy bűncselekmény kapcsán kér adatokat utasokról a nyomozó hatóság, de azt nem, hogy általánosságban kelljen az utaztatóknak rendelkezésre állniuk - szögezte le Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke. Ha a gyakorlat elterjed, komoly forgalomcsökkentő hatása lehet. Az utasok, akik drágább programokat vásárolnak, inkább külföldön kereshetnek utazási irodát. Érthetetlen a szakma számára, miért ettől a szektortól várja az APEH a bejelentéseket.
Székely György helyettes államtitkár, a Miniszterelnöki Hivatal Turisztikai Hivatalának vezetője lapunkkal annyit közölt: vizsgálják az ügyet. Ennek részeként a PM-től kérnek véleményt az APEH által hivatkozott jogszabályi paragrafus értelmezéséről. (LI-OG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.