Az euró bevezetésének időzítéséről

Az elmúlt évtizedben a gazdasági fejlődést rendszeresen két tényező vitte mellékvágányra: az egyik a politikai ciklussal korreláló egyre felelőtlenebb kormányzati túlköltekezés, a másik a gazdaság szereplőinek olykor "irracionális" viselkedése, ami azonban mindig összefüggött a gazdaságpolitika hitelességének romlásával. Az euró bevezetésére vonatkozó, társadalmi konszenzuson alapuló mielőbbi döntés egyrészt esélyt adna - választási ciklusokon átívelően - a kiegyensúlyozott fejlődés iránti kormányzati elkötelezettség megerősítésére, másrészt a gazdaság szereplőinek szemében megnőtt hitelesség racionálisabbá teheti a mikroszintű döntéshozatalt (árazást, bérezést, beruházási és megtakarítási döntéseket).

A kilencvenes évek tapasztalatainak hatására a monetáris unióhoz történő csatlakozásról való gondolkodás szempontjai között a kockázati megfontolások előtérbe kerültek a fejlettségi megfontolásokkal szemben. A globalizált, nagyméretű és változékony tőkemozgások nyomására megnőtt a saját valutát menedzselő országok sérülékenysége, s a saját valuta inkább a sérülékenység fő forrásává vált, semmint hatékony gazdaságpolitikai eszközként lenne felhasználható a felzárkózás menedzselésében. Az elmúlt két évben Magyarországon is bebizonyosodott, hogy a monetáris politika mozgástere a rugalmas árfolyamrendszerben is meglehetősen korlátozott: a kamatok megállapításakor alkalmazkodni kényszerült a külső fejlemények (kamatcsökkentés az USA-ban és a környező országokban, ír referendum) által vezérelt tőkemozgások nyomására akkor is, amikor a belföldi inflatorikus (fiskális lazulás veszélye) hatások miatt a szigorítást tartotta megfelelőnek.

Az önálló valuta feladása körültekintő előkészítést igényel, hisz egy "túl korai", vagy "túlzottan kitolt" euróövezeti csatlakozás, illetve a gazdaság egyensúlyi pályáját és az attól való eltérést szem elől tévesztve megállapított, véglegesen rögzített átváltási arány hosszabb távon is kedvezőtlen hatásokkal járhat a magyar felzárkózási folyamat ütemére és törésmentességére nézve. A nem egyensúlyi állapot kiigazítása ugyanis sokkal nehezebben és költségesebben oldható meg akkor, amikor már nem áll rendelkezésre az árfolyam és az önálló monetáris politika. Különösen egy túlságosan felülértékelt valutával való csatlakozás okozhat olyan nehézségeket, ami az integrációs folyamat elmélyülését tartósan akadályozhatja.

A monetáris unióhoz való csatlakozás előnyeit/hátrányait vizsgálva - amire a legtöbb elemzés koncentrál - azonban nem szabad elfelejteni, hogy a szaldó erősen függhet az időzítéstől (a feltételektől), amihez több kérdéscsoportot kell megvizsgálni.





>> A várható sokkok



A magyar gazdaság - a többi kelet-közép-európai országhoz hasonlóan - 2002 végére magas fokú integráltsági szintet ért el az EU-val. Az euróövezeti csatlakozásig - egyelőre definiálatlan dátummal - előretekintve, maga az EU-csatlakozás képvisel majd egy jelentősebb reálgazdasági sokkot. Ez azonban várhatóan kisebb erejű lesz, épp a már elért integráltság miatt, mint a mai tagországokban volt. A dekonjunktúrából való lassú kilábalás és az unió országainak gyengélkedése is azt vetíti előre, hogy a 2004-es csatlakozás nem hoz majd nagy erejű változást a felzárkózásba. Ugyanakkor a megnyíló EU-fejlesztési források (ha felhasználódnak) várhatóan dinamizálják a fejlődést. Az árfolyam reakciója erre a pozitív sokkra várható és természetes is, legfeljebb az a kérdés, hogy indokolt-e további erősödésre számítani akkor, ha a mai árfolyamszint az egyensúlyi árfolyamhoz viszonyítva felülértékeltnek tekinthető.

Számolni kell ugyanakkor azzal, hogy a 2002 végén tapasztalt tőkebeáramlásból származó sokkokhoz hasonlóak végigkísérik majd az euró bevezetéséig tartó időszakot. Ezeket a konvergenciajáték, a globalizált pénzügyi tőkeáramlások és a hullámokban érkező működőtőke egyaránt okozhatja, kezelésük pedig a monetáris önállóság - legalábbis átmeneti - feladását igényelheti, az árfolyamtúllövés elkerülése érdekében. Mindez még nagyon fegyelmezett gazdaság- és fiskális politika esetén is okozhat (jelentős) turbulenciát és fejlődéshullámzást, növekedési veszteséget.





>> A felzárkózás jellemzői



Az euró bevezetéséről hozandó döntés alapvetően középtávú gazdaságpolitikai megfontolást igényel, és a magyar gazdaság hoszszabb távon megvalósuló felzárkózását jellemző folyamatok mérlegelésén alapulhat.

A fejlett európai országokhoz való felzárkózás évtizedeket vehet igénybe, s a termelékenységkülönbségek által meghatározott egyensúlyi reálfelértékelődés kíséri majd.

A felzárkózás elején - a szerkezeti sajátosságok miatt - a reálfelértékelődés feltehetőleg nagyobb mértékű lesz, mint amikor már a fejlettségi különbség mérséklődik. Amíg van saját valuta, addig a reálfelértékelődésben az árfolyam felértékelődése is szerepet játszhat, az euró bevezetését követően azonban az euróövezetinél magasabb infláción keresztül megy majd végbe. Amennyiben magas ütemű a növekedés és jelentősek a különböző szektorok közötti termelékenységkülönbségek, az az "optimális infláció", amely nem veszélyezteti a pálya fenntarthatóságát (a felzárkózó gazdaságra meghatározott árstabilitás) magasabb, mint a fejlett országokban. Ma Magyarországon az "optimális infláció" elérése középtávú cél.

A magyar gazdaság, nyitottsága és eladósodottsága folytán, a jövőben is szigorú folyó fizetési korláttal szembesül majd egészen addig, amíg az árfolyamkockázatot ki nem iktatja az euróövezeti csatlakozás. Tekintve, hogy a lakosság megtakarítási hajlandóságának lényeges növekedésére a felzárkózási időszakban nem lehet számítani, a vállalati beruházások és export dinamikus bővülésén alapuló tartós növekedési pálya az államháztartás finanszírozási igényének folyamatos mérséklését teszi szükségessé, annak érdekében, hogy a folyó fizetési mérleg ne haladja meg a piacok által finanszírozhatónak tartott mértéket. Az államháztartási hiány csökkentése tehát a felzárkózás kiegyensúlyozottsága és nem az euróövezeti konvergenciakrité-riumok teljesítése miatt követelmény a magyar gazdaságpoliti-

kában.





>> A kritériumok



A monetáris unióhoz való csatlakozás kritériumai és az "azonos elbírálás" elve nem áll összhangban a leendő új tagországok egyensúlyi fejlődésének jellem-zőivel, s ezért csak speciális esetben teljesíthetők átmeneti gazdaságpolitikai intézkedések nélkül. A kritériumokat lehetne ugyan rugalmasabban is alkalmazni, figyelemmel arra, hogy az új tagok felzárkózó gazdaságok, de az eddig felmerült javaslatoktól az uniós főhatóságok eddig elzárkóztak. Ezért célszerű, ha a leendő új tagok úgy időzítik az euró bevezetését, hogy a csatlakozási kritériumokat a lehető legkisebb áldozat árán tudják teljesíteni.

A magyar esetben az időzítési döntést bonyolítja, hogy 2002-ben kiugróan magas volt az államháztartási deficit, és a gazdaság versenyképessége is sérült. A torzulás komoly mértékű és kedvezőtlen szerkezetű determinációkat jelent 2003-ra nézve; kétségessé teszi a 2002 nyarán kidolgozott középtávú gazdasági program (PEP) megvalósíthatóságát. A kockázati tényezők ugyanakkor arra intenek, hogy amennyiben a programtól való eltérés jelentős, nem indokolható a korábban vártál rosszabb világgazdasági feltételekkel, akkor a piaci értékítélet könnyen megfordulhat még az EU kapujában is.

Ezért az egyensúlyi pályára való mielőbbi visszatérés érdekében (az euró-övezeti tervektől függetlenül) olyan középtávú pályát kell a gazdaságpolitikának követnie, amely a következő két évben jelentős fiskális kiigazítást tartalmaz, majd pedig fokozatosan csökkenti az államháztartási finanszírozási igényt az akkorra már remélhetőleg a potenciálishoz közelítő GDP-hez mérve.

A fiskális fegyelem megerősítése és a béralakulás egyensúlyi követelményekkel való összhangjának a megteremtése a tartós növekedési pálya követelményeként tekinthető, ami egyidejűleg az euróövezethez viszonyított inflációs különbözet további mérséklését is eredményezi. A dezinflációs pálya lefutását a hatósági árrendezések ütemezése természetesen befolyásolja, de nem változtat azon, hogy 2006-ra elérhetővé válhat a magyar gazdaságra meghatározható "optimális infláció".

Ez a fiskális és inflációs pálya - 4-5 éves időhorizonton - nem állna messze attól, ami a maastrichti kritériumok teljesítéséhez szükséges.

Az euró bevezetésével kapcsolatban rövidebb és hosszabb távon egyaránt járnak reálgazdasági költségek és származnak belőle hasznok. A monetáris uniós tagsággal járó hosszabb távon kibontakozó előnyöket - melyek az árfolyamkockázat megszűnésével és az átváltási/tranzakciós költségek megtakarításával hozhatók összefüggésbe - egyrészt a kamat- és árfolyam-politika mint gazdaságpolitikai eszköz elvesztésé-

vel járó rugalmasságcsökkenéssel kell összevetni. A másik átváltási hatás az árfolyam megtartásából fakadó rugalmasság és a szabad tőkemozgásokkal szembeni sérülékenység között érvényesül, amit a döntéskor mérlegelni kell.





>> Költségek és hasznok



A maastrichti kritériumok azonos elbírálás szerinti teljesítése akkor is igényel(het) átmeneti növekedés-visszafogást, ha középtávon a magyar gazdaság újra stabilitásorientált pályára áll. Ugyanakkor az euró bevezetéséig tartó időszakban költségként kell számba venni azt, hogy nagyobb ingadozások sem zárhatók ki a tőkeáramlások szorításában, s ez a kockázat visszafogja a növekedés kibontakozását. Az euró bevezetése konkrét költségmegtakarítást és alacsonyabb kamatot, több beruházást és finanszírozási forrást jelenthet, ami a potenciális növekedés erősödésében tükröződik. Ez utóbbi azonban egy hosszabb távon megszerezhető haszon, ami el is maradhat akkor, ha az euróövezetben nem folytatódik a korábbi fegyelmezett gazdaságpolitika.

Az már az eddigi euróövezeti tapasztalatokból is kiderül, hogy a közös valuta bevezetésével járó haszonra csak akkor tehet szert egy csatlakozó gazdaság, ha közel egyensúlyi árfolyammal csatlakozik. Különösen a túlértékeltség gördíthet akadályokat az eurótól várt többletnövekedés elérése elé. További szempont, hogy miközben a maastrichti fiskális kritériumok teljesítése (3 százalék alatti hiány) nem jelent lényegesen más követelményt, mint amit egy tartósan dinamikus növekedési pálya implikál Magyarország esetén, a monetáris övezetben a stabilitási és növekedési egyezmény követelményeinek megfelelően a gazdasági ciklus átlagában zéró költségvetési egyenleg elérését kell célul kitűzni. Ennek teljesítése nem áll az ország érdekében addig, amíg a felzárkózáshoz nagyobb állami beruházások, illetve az EU-s források felhasználásához szükséges társfinanszírozás jelentős. Az egyezmény 2002. évi felülvizsgálata eredményeként azonban némi mozgástér látszik kirajzolódni a zéró költségvetési követelmény teljesítését illetően, ha az államadósság aránya a GDP-hez nem magas.





>> Lehetséges szcenáriók



Az euróövezeti csatlakozásért a leendő tagoknak kell folyamodni, amikor már elérkezettnek érzik az időt. Az országértékelés sok "rugalmas" elemet tartalmaz. Előfordulhat, hogy a monetáris unió bővítésére is majd nagyobb csoportokban kerül sor, ha kialakul a (ma még hiányzó) politikai akarat arra, hogy a mai euróövezethez nagyobb számban csatlakozzanak kevésbé fejlett gazdaságok. Az első körben csatlakozó nyolc ország euróövezeti csatlakozásra vonatkozó tervei egymás straté-

giáját is befolyásolják, hisz ha a régió nagyobb része csatlakozik, akkor a kimaradók felé nagyobb spekuláció áramolhat.

Az érvényes szabályok szerint elvileg Magyarország számára az euró bevezetésének legkorábbi időpontja 2007-2008 lehet. Ez a "gyors" euróbevezetési szcenárió mintegy fél évtizedet ad arra, hogy a gazdaság és a gazdaságpolitika felkészüljön. A 2007-es belépés csak akkor lehetséges, ha az unió főhatóságai a 2004. májusi EU-csatlakozás után azonnal hajlandóak tárgyalni az ERM-2-ről és az euróövezeti csatlakozásról is. Ekkor a költségvetési deficitet már 2005-re a GDP 3 százaléka alá kell csökkenteni. Az inflációs kritériumot a 2005-2006 tavasza közötti átlag alapján értékelnék.

Az évtized végére halasztott euróövezeti csatlakozás több időt adna az EU-csatlakozás hatásainak kiteljesedéséhez, és egy fejlettebb szinten vélhetően kisebb erőfeszítést igényelne a maastrichti kritériumok teljesítése. Ezzel szemben áll a közelmúltban tapasztaltakhoz hasonló sokkok veszélye (ami ellen nincs hatékony védelem) és az a belföldi kockázat, hogy a gazdaságpolitika tovább halogatja az egyébként az euró bevezetése nélkül is elengedhetetlen korrekciókat, ami csak látszólag jelent kevesebb áldozatot a magyar gazdaságnak, mert közben a kockázatokat is jelentősen megnöveli. Lehet, hogy a rövid távon határozott kiigazítást előirányzó politika népszerűtlenebb, de biztosra vehető, hogy a nagyvonalúbb, adakozástól sem mentes politika később elkerülhetetlen kiigazítása költségesebb.

Felmerülhetne elvileg még az úgynevezett "konszenzusos euroizáció", melyet kutatók-elemzők javasolnak, az EU főhatóságai pedig mereven ellenzik. (Ez a szakirodalomban korábban egyoldalú euroizációként tárgyalt szcenárió "utódja".) Az euró bevezetésére akkor kerülne sor, amikor az erre pályázó ország inflációja az "optimálisnak" tekinthető szintre mérséklődik, fiskális politikája pedig megfelel az egyensúlyi követelményeknek.

A monetáris unióba való belépésre azonban csak később kerülne sor, amikor az ország fejlettsége már közelebb került a mai eurótagok átlagához. A konszenzusos euroizáció mérsékelhetné az EU-hatóságok mai félelmeit attól, hogy az új tagok korai belépése instabilitást hoz az amúgy is még az összerázódás gondjaival küszködő euróövezetbe.

A konszenzusos euroizáció esetén az euróövezet döntéseibe nem játszana bele a kevésbé fejlett régió teljesítménye, az új EU-tagok külső kockázatai viszont jelentősen csökkennének. Magyarország esetén - tekintve, hogy a 2002-re félresiklott pálya kiigazítása ekkor is elengedhetetlen követelmény az euró bevezetés előtt - ez a szcenárió sem tenne lehetővé lényegesen gyorsabb euróbevezetést, mint az ún. "gyors" változat.

Az összes fenti tényezőt áttekintve (ha a konszenzusos euroizáció nem válik időközben választható opcióvá), az euró "gyors" bevezetése felé billen el a mérleg. A tartós növekedési pályára való visszatérés érdekében ugyanis 2006-ig körülbelül olyan mértékű államháztartási kiigazításra lesz szükség, az eurótól függetlenül, ami a maastrichti deficitkritérium teljesítését is lehetővé teszi. Magyarország magas integráltságot ért el, s az EU-csatlakozás hatása három-négy év alatt várhatóan megállapodik. A saját valuta és az önálló monetáris politika láthatóan nem tudja hatékonyan kezelni a tőkeáramlásokból fakadó sérülékenységet, ugyanakkor a belső eredetű fiskális sokkok veszélyét az euró iránti elkötelezettség csökkenthetné.