BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A korhatár nő, az ellátás csökken

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A világ legjobb, de egyszersmind legdrágább nyugdíjrendszere - így jellemzik biztosítási szakemberek a jelenlegi osztrák megoldást. Ez a rendszer azonban hamarosan történelemmé válhat, hiszen a bécsi kormány április végén elfogadta a nyugellátás reformjáról szóló előterjesztést, amelyet a tervek szerint még a nyári szünet előtt, június 4-én megszavazhat a törvényhozás.

A Wolfgang Schüssel kancellár nevével fémjelzett reformterv a nyugdíjkorhatár öt évvel való emelését (a nők esetében 60, a férfiaknál 65 évre) és a szolgáltatások szintjének csökkentését irányozza elő - emlékeztet a Financial Times. Ennek révén a következő négy év során 700 millió eurót spórolhat meg a szövetségi költségvetés; a kancellár eredetileg 1,1 milliárdos megtakarítást irányzott elő, ám a koalíciós partner, a szabadságpárt nyomására végül egy felvizezett változatra adta áldását a kabinet. Az ellenzéki szociáldemokraták és a szakszervezetek azonban továbbra is elfogadhatatlanak tartják a megszorításokat, így a múlt heti sztrájk után mára országos tiltakozó nagygyűlést hirdettek a fővárosba - adja hírül a Der Standard.

Ausztria jelenleg kiemelkedően sokat, a GDP 14,5 százalékát költi az államilag fenntartott nyugdíjrendszerre, míg Németországban 11,8, Nagy-Britanniában pedig csupán 5,5 százalék ez a mutató. A közpénzek nagy szerepe azzal magyarázható, hogy nyugati szomszédunknál még gyermekcipőben jár a hárompillérű nyugdíj-biztosítási rendszer kiépítése. Az állami ellátórendszer a nyugdíjszolgáltatások 90 százalékát biztosítja, jóllehet ez a kontinens egyes országaiban az 50 százalékot is alig éri el.

Márpedig ez a bőkezű állami ellátórendszer egyre kevésbé látszik finanszírozhatónak. A demográfiai folyamatoknak köszönhetően egyre rövidebb a munkával töltött és egyre hoszszabb a nyugdíjas időszak. Ausztriában ráadásul kiemelkedően magas a korengedményesen nyugdíjazottak aránya.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.