BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Startolt a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt.

Tegnap aláírta a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. az első négy befektetési szerződést a vállalkozókkal - tudtuk meg Baráth Csaba vezérigazgatótól. Az ötödik szindikátusi megállapodást ma írják alá. Mindegyik 35-45 millió forint közötti, 3-5 éves befektetést jelent, aminek fejében a társaság 25 százalékos tulajdont szerez. Az igazgatóság tegnap már a hatodik befektetésről is döntött.

A tavaly év elején felállt, többségi állami tulajdonú társaság a fejlődésre képes kisvállalkozások versenyhelyzetének (termék- és technológia fejlesztés, hitelképesség) javítását célozza. Ehhez fejlesztési tőkeként fektetnek be a 10-100 millió forintot három, maximum öt évre. A vállalkozásnak bizonyítania kell a megtérülést, hogy az előre meghatározott időben, illetve árfolyamon kivásárolja az rt. részét. Ezzel a futamidő lejárta előtt is bármikor élhet. Mindezt a szindikátusi szerződésben írják elő.

A társaság eltér a klasszikus kockázati tőketársaságtól, mivel normális esetben a vállalkozás irányításában nem vesz részt, nem kér menedzsmentjogokat. Eddig mintegy száz megkeresés volt. Ezeknek közel felét találták érdemesnek arra, hogy foglalkozzanak vele. Ha nagyon beindul az üzlet, akkor sem kell félni a forrás kimerülésétől.

Mint arról korábban beszámoltunk, a társaság ígéretet kapott arra, hogy ha a tőkekihelyezések igénylik, alaptőkéjét a Magyar Fejlesztési Bank Rt. akár már az idén 3-4 milliárd forinttal megemeli. (MK)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.