Rendkívüli áreltérítő hatásra, a vásárlóknál jelentkező évi 30-35 milliárd forint árnövekedésre, valamint az érintett termékcsoportok közötti fogyasztás kiszámíthatatlan átcsoportosulására számít a legjelentősebb üdítőital-gyártókat is tömörítő Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) termékdíjas koncepciójának megvalósulása esetén. A tárca - egyebek mellett - az italcsomagolások termékdíjának megállapításánál 2005-től darab alapú díjszámításra térne át a jelenlegi kilogramm szerinti elszámolás helyett. Az első szakmai egyeztetésre a múlt héten megküldött koncepció értelmében egy egyszer használható kétliteres műanyag palackra 10+50 forint, az egyszer használatos üvegpalackokra 10+2, míg a 0,33 literes fém italcsomagolásokra 5+25 forint termékdíjat vetnének ki darabonként. A többször használatos, úgynevezett többutas palackok után 2-10 forintos díjat kellene fizetni. A KVM indoklása szerint a változtatás azért indokolt, mert a súly alapján kivetett termékdíj nem módosítja olyan mértékben a csomagolás és ezáltal a termék árát, hogy a környezetvédelmi szempontok megfelelően érvényesüljenek.
Bórodi Attilának, az ÉFOSZ ügyvezető elnökének lapunknak eljuttatott állásfoglalása szerint a KVM koncepciója durva beavatkozást jelentene a piaci viszonyokba, s a többutas csomagolások forgalmazásának erőltetése környezeti szempontból sem előnyös, mivel a szállítás és a mosás többlet-környezetterhelést jelent. Emellett számolni kell az élelmiszer-biztonsági kockázattal, a fogyasztói fogadtatás kiszámíthatatlanságával, valamint a kereskedelmi láncoknál a visszaváltás miatt keletkező többletteherrel. A szervezet a KVM elképzelését koncepcionális szempontból is elhibázottnak tartja, a többutas csomagolások ösztönzése helyett a szelektív hulladékgyűjtést és az újrahasznosítást preferálva.
A koncepció abból a szempontból kedvező, hogy a kiskereskedők adminisztrációs terhei csökkennének, ám a darabonkénti díjszámítás méltánytalan és aránytalan, tekintve az összegeket - fejtette ki Antalffy Gábor. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének ügyvezető elnöke szerint a forgalmazók ekkora díjemelést csak úgy tudnak elviselni, ha azt a fogyasztókra hárítják át, s ez lényegében mesterséges inflációgerjesztést jelent. A többutas csomagolású termékek forgalma emelkedne, ám ez újabb problémákat generálna a visszaváltási rendszerrel összefüggésben.
A környezetvédelmi tárcától kikerült koncepció még egyeztetés alatt áll, így reméljük, hogy több lényeges kérdésben sikerül meggyőzni arról a készítőket, hogy a piaci realitásoknak megfelelően módosítsák az elképzeléseket - fogalmazott Debreczeny István. A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség társelnöke elmondta: az egyszer használatos kétliteres műanyag palackokra darabonként kivetni szándékozott 60 forintos termékdíj azt jelenti, hogy a jelenlegi kilogrammonkénti 25 forintos termékdíj 600 forintra emelkedne a műanyag italcsomagolások esetén. Ekkora mértékű díjemelésre sehol nem találni példát, ráadásul az intézkedés környezetvédelmi célokat sem szolgál, mivel nem oldaná meg az egyutas csomagolások hasznosításának kérdését. A CSAOSZ társelnöke szerint a kötelező betétidíj abból a szempontból elvileg kedvezőbb lenne, hogy a fogyasztó visszakapná a díj összegét, ám a gyakorlatban ennek megvalósítása is kudarcot vallott Németországban. (NIG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.