Ki a felelős az államadósság növekedéséért?
Az államadósság változása egyrészt a költségvetés adott évi hiányától, másrészt pedig a korábbról felhalmozott adósságállomány kezelésének költségeitől függ. Utóbbira a kamatszint, míg előbbire a kormányzat által folytatott gazdaságpolitika van döntő hatással. Alapesetben ezért a kormányzat egy szigorú költségvetés betartásával, vagyis az adott évi deficit alacsonyan tartásával képes csökkenteni az eladósodást.
Annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy az adott évi gazdálkodás növelte-e az állam eladósodottságát, az államháztartás elsődleges egyenlegének vizsgálatából lehet eljutni. Az elsődleges egyenleg meghatározására nincs általánosan kötelező formula, de a mutató gazdaságpolitikai lényege szerint azt a bevételi és kiadási kört tartalmazza, ahol a kormányzat intézkedéseket hozhat az adósságállomány csökkentése érdekében.
A költségvetés egyenlegét meg kell tisztítani az adósságszolgálati bevételek között elszámolt szorosan vett kamatbevételtől, a nemzetközi pénzügyi kapcsolatok, illetőleg adósságszolgálati kamat- és járulékos kiadások között elszámolt kamatkiadásoktól. A privatizációs bevételek sem részei az elsődleges egyenlegnek, mert azok átmeneti jellegűek. Ha az elsődleges egyenleg pozitív, akkor az adott évi bevételek fedezték a kiadásokat, és csak a korábban felhalmozott adósság kamatterhe okozott hiányt.
A magyar gyakorlatban az elsődleges egyenleg meghatározásához korábban a GFS rendszerű pozíció szolgált kiindulásul, ám a 2003-as költségvetési törvényjavaslattal kezdve a pénzügyi tárca már az ESA '95 kimutatásban is szerepeltet elsődleges egyenleget.
A költségvetés hivatalos hiánya és az állam finanszírozási igénye az átalakulás első időszakában, a kilencvenes évek legelején jelentősen eltért. Abban az időben még a külső devizaadósság piaci kamatai a központi bankot terhelték, valamint a költségvetés sem piaci kamatot fizetett az MNB-nek. Ezért az 1986-tól 1991-ig kimutatott pénzforgalmi deficit rendre kedvezőbb képet mutatott a költségvetés pénzügyi helyzetéről, mint a valóságos.
Az inflációs hatásoktól megtisztított egyenleg a kilencvenes évek elején már figyelmeztet az adósság fenntarthatatlanná válására. A reálkamatok és a reálnövekedés közötti eltérés kisebb ingadozásoktól eltekintve állandó volt, ami azt követelte volna meg, hogy az elsődleges egyenleg szufficite kompenzálja az adósság növekedését. Az adósság finanszírozásának megemelkedett költségei miatt 1994-re égetővé vált az elsődleges egyenleg kiigazítása.
Akkoriban történt meg az államadósság finanszírozási rendszerének átalakítása is, aminek következtében az új, piaci kamatú állampapírok kibocsátásával történő finanszírozás hatására a korábbról felhalmozott adósság költségei egyre nagyobb részben jelentek meg közvetlenül az adott évi kasszában. A hiány növekedéséért ebben az időszakban a növekvő kamatterhek okolhatóak legnagyobb részben. Ennek a folyamatnak lett az eredménye az elsődleges egyenleg kiigazításának igénye. Az 1995. márciusi Bokros-csomagot követően többletet sikerült elérni az elsődleges egyenlegben. 1996-ban a költségvetés a ciklikusan semlegesnél szigorúbb pozícióba került, ám a trend hamar megfordult: 1997-ben már újból erősödött a költségvetés keresleti hatása. Az adósság csökkentésében nemcsak az elsődleges egyenleg, hanem a privatizációból származó bevételek is szerepet játszottak. Az adósságráta mérséklődésének az összetevőit vizsgálva látható, hogy a több mint 20 százalékpontnyi csökkenésben ez jelentős szerepet játszott.
Jelenleg az éves bruttó hazai termék mintegy 4-5 százalékának megfelelő összegbe kerül az államadósság kamatkiadásainak finanszírozása. Az államháztartási hiány növekedésével arányosan emelkedő államadósság finanszírozásában egyre nagyobb szerepe lett a külföldi hitelfelvételnek, mivel - elsősorban a lakáshitelezés irreális, a piaci viszonyoktól elszakadt támogatása következtében - a lakosság megtakarítási hajlandósága erőteljesen csökkent, a lakosság nettó megtakarítóból egyenesen nettó hitelfelvevővé vált, részben az államilag támogatott lakáshitel-állomány jelentős megnövekedése miatt.
A 2003-as adatok szerint az államadósság 10 588,1 milliárd forintot, a GDP 57 százalékát érte el. Az unió felé küldött statisztika ennél magasabb összeget mutat. Az eredményszemléletű kimutatás alapján ugyanis 2003 végén a GDP 59 százalékát érte el az adósság mértéke. Az eltérést az ÁPV Rt., a Nemzeti Autópálya Rt. és a Rendezvénycsarnok Rt. adósságainak beszámítása, valamint a helyi önkormányzati adósságok figyelembevétele okozzák. A legutóbbi, február végi kimutatás szerint az államadósság nagysága 10 989 milliárd forint volt, ami az idei évre tervezett nominális GDP 53,92 százalékát teszi ki.
