Szűkös felújítási források

A szociális bérlakásállomány növelését az önkormányzatok fele tartja fontos, megvalósítandó feladatnak - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közelmúltban végzett vizsgálatából. Ennél nagyobb arányban - 60 százalékban - vallják nélkülözhetetlennek az első lakáshoz jutás támogatását.

A helyi önkormányzatoknak a bérlakásépítésre és korszerűsítésre juttatott pénzügyi támogatások ellenőrzéséről készült ÁSZ-jelentés szerint 1996 és 2000 között tovább csökkent az önkormányzatok tulajdonában lévő lakásállomány. A csökkenő részarány nemcsak az önkormányzati tulajdonú lakások folyamatos értékesítésének köszönhető - szögezi le a jelentés -, hanem főként annak, hogy az új lakások egyre csökkenő hányadát - 1,5-4,8 százalékát - építették a helyhatóságok. A 2000-ben elindított bérlakásprogram 2002-ben kezdte éreztetni hatását, ekkor a főváros kivételével megállt a csökkenés, sőt kismértékben nőtt is a lakásállomány, a komfortfokozat és szobaszám szerinti összetétele pedig - elsősorban a községekben - javult, olvasható az ÁSZ megállapításai között.

A lakások bérbeadásának szabályozottságát megfelelőnek találták a számvevők, valamennyi önkormányzat rendeletben szabályozta ugyanis a lakások bérbeadásának, elidegenítésének szabályait és a lakbérek mértékét. A korábbi ÁSZ-vizsgálathoz képest kedvező változást annak tulajdonították, hogy a megfelelő szabályozottság pályázati feltételként volt kikötve a bérlakásprogram forrásainak igénybevételéhez.

A felmerülő kiadások alig több mint negyedét fedező lakbérek egy lakásra előírt összege a megelőző öt évben megduplázódott, ugyanakkor a lakbérhátralék aránya mérséklődött - állapította meg a jelentés. Az is kiderült, hogy a vizsgált önkormányzatok közel fele még a lakások működtetéséhez is a lakbéren kívüli többletforrásokat kénytelen bevonni, a felújításukhoz több mint 60 százalékuk vesz igénybe más forrást.

Ez utóbbival kapcsolatban egyébként az ÁSZ azt is megállapította, hogy az önkormányzatok kétharmada - a lakástörvény előírásai ellenére - nem szabályozta a lakáseladásból származó bevételei felhasználását. A számla nyitására kötelezettek közel harmada a befolyt pénzt napi gazdálkodásába vonta be, jobb esetben magasabb kamattal járó beruházási hitelt váltott ki vele, illetve nagyobb kamat elérése érdekében kincstárjegyet vásárolt érte.

A vizsgált önkormányzatok öt év alatt 22,5 milliárd forint lakásértékesítési bevétellel gazdálkodhattak, ennek az összegnek közel háromnegyedét lakáscélra - részben a bérlakásprogram részeként - használták fel.

Amint arra a számvevőszéki vizsgálat rámutatott, a beruházások finanszírozása nem volt teljesen problémamentes. Gyakran gondot okozott a beruházások műszaki ütemezése, a kivitelezők számláinak fizetési határideje, a támogatási szerződések közötti összhang megteremtése, a támogatások késedelmes vagy hiányos igénylése. A támogatott programok esetében a tényleges bekerülési költségek lényegesen meghaladták a támogatás elnyerése érdekében alultervezett öszszegeket, ennek következtében a saját források aránya 44,8 százalékra növekedett. A vizsgált esetek jelentős részében többletforrások bevonására kényszerültek az önkormányzatok.