Erre az évre az önkormányza-
tok többsége nem tervezett be béremelést a közoktatásban dolgozók számára, az átlagos bérnövekedés pedig 1,1 százalék - derült ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszerveze-
tének (PDSZ) felméréséből. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke a Világgazdaságnak elmondta: csaknem kétezer intézményfenntartó önkormányzatot kértek válaszadásra. A megkérdezettek 8 százaléka adott információt, így az eredmény reprezentatív mintának tekinthető. A válaszolók között voltak kistelepülések, megyei jogú városok és budapesti kerületek, tehát többféle intézményfenntartótól is kaptak adatokat. Az összesítések alapján a helyhatóságok 63 százaléka erre az évre egyáltalán nem tervezett béremelést a pedagógusok körében, s a nyolc százalékot sem éri el azoknak a településeknek az aránya, ahol a növekedés hatszázalékos. Az emelésekben azonban benne vannak a dolgozók harmadát érintő, bértábla szerinti soros előrelépések is. Emellett az infláció meghaladja az eredetileg prognosztizált hat százalékot, így mindez jelentős reálbércsökkenést okoz.
A központi költségvetés által folyósított különböző oktatási normatívák az önkormányzatok jelzései szerint mindössze 60-70 százalékban fedezik az oktatási kiadásokat, tehát a helyhatóságoknak jelentős öszszeget kell saját forrásaikból intézményeik működtetésére fordítani. A lehetőségek településenként eltérőek. A legroszszabb a helyzet azoknál az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatoknál, amelyek kötelező feladataikat sem tudják ellátni kiegészítő állami támogatás nélkül - már évek óta ide tartozik a hazai települések több mint harmada.
A kormány és a szakszervezetek decemberi megállapodása szerint május végéig ki kell dolgozni a reálbérek megőrzésének jogi és finanszírozási garanciáit. Kerpen Gábor kifejtette: mivel a kabinet nem vállalt garanciát az intézkedések megtételére, a PDSZ nem írta alá a megállapodást. Bíznak azonban abban, hogy a kormány teljesíti programjában is megfogalmazott reálbér-emelési ígéretét, s azonnali lépéseket tesz a bérek reálértékének megőrzéséért. A PDSZ ennek érdekében május 28-ra országos demonstrációt szervez a fővárosban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.