A láncba szervezett élelmiszerboltoké nem csak a jövő, hanem már a jelen is. A napi fogyasztási cikkek tavalyi forgalmából ugyanis piaci részesedésük 68 százalékot ért el, szemben az egy évvel korábbi 64 százalékkal. Az egyes bolttípusok közül legnagyobb mértékben a lánchoz tartozó kis bolt és a hipermarket piaci pozíciója erősödött, állapítja meg a GfK Piackutató Intézet "Kereskedelmi Analízisek 2003" című most megjelent tanulmánya.
A napi fogyasztási cikkek tavalyi 2 095 milliárd forintos forgalma 8 százalékkal haladta meg az előző évit.
A háztartások egy vásárlásra jutó átlagos költése 1 382 forintot ért el, ami szintén 8 százalék plusz az előző évhez képest.
A hipermarket bolttípus - Auchan, Cora, Interspar és Tesco - fejlődése egyrészt annak köszönhető, hogy a vásárlási gyakoriságot évi 35-ról 38-ra tudták növelni. Másrészt az egy vásárlásra jutó költés a korábbi stagnálás után újra emelkedett, mégpedig 10 százalékkal, és elérte a 3 884 forintot.
A kis boltokat láncba szervező vállalatok szinte rohamléptekben terjesztik ki piaci hatókörüket. Múlt évben már a háztartások 90 százaléka vásárolt legalább egyszer a CBA, Coop vagy Reál és mások boltjaiban, szemben az előző évi 80, és a még korábbi 73 százalékkal. A vásárlási gyakoriság mutatója még nagyobb ütemben emelkedett, évi átlagosan 64-ről 77 alkalomra. Az egy vásárlásra jutó 1 112 forintos költés már "csak" 10 százalékkal több az előző évinél.
A szupermarket - Kaiser's, Match és Spar és más láncok - piaci hatóköre harmadik éve stagnál (88 százalék), s újabban a vásárlási gyakoriság mutatója is (átlagosan 70). Viszont újra nagyobb lett a kosárérték, és a 7 százalék plusz 1 214 forintot jelent alkalmanként.
A diszkont piaci hatóköre és a vásárlási gyakoriság tavalyelőtt stagnált, múlt évben viszont érzékelhetően növekedett. (83 százalék és átlagosan 49 vásárlás évente). A kosárérték ebben a bolttípusban évről évre nagyobb, és 2003-ban elérte a 2 047 forintot. (A jelenlegi három diszkont lánc, a Penny Market, Plus és Profi mellett várható idén egy negyedik, a Lidl megjelenése).
Az élelmiszerkereskedelem modernizációjának vesztese most már láthatóan a független kisbolt. Tavaly elkezdett csökkenni a vásárlói hatóköre, bár még mindig a háztartások 94 százaléka vett valamit ebben a bolttípusban tavaly. A vásárlási gyakoriság viszont évi átlag 149-ről 121-re csökkent. (Gfk Piackutató Intézet)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.