Elkelt a százmilliomodik Playstation
A Sony bejelentette, hogy eladták a százmilliomodik Playstation játékkonzolt, így a japán elektronikai óriáscég szerint ezzel ők adták el a legtöbb játékkonzolt a világon.
Ráadásul ebbe nem számolták bele a Playstation 2-t, amellyel 2000-ben jelentek meg a piacon, és márciusig 70 millió darabot adtak el belőle.
Mindazonáltal az eladott konzolok száma csökkent, amely hozzájárult a Sony nyereségének 23 százalékos csökkenéséhez 2003-ban. A cég most egy hordozható Playstation-t tervez, hogy újra felllendítse lanyhuló értékesítését, és hogy versenyre keljen fő riválisának, a Nintendo-nak ilyen változatával.
A Playstation évekig uralta a játékkonzolok piacát, vetélytársai közül a SEga már ki is szállt a hardverpiacról, ám mostanában a Microsoft Xbox konzolja kemény küzdelemre készteti japánokat, ha meg akarják tartani piaci részesedésüket. Az Xbox elsősorban alacsony áraival veszélyezteti a Playstation pozícióit - az Egyesült Államokban 149 dollárba kerül.
Árának köszönhetően, az eladott Xbox-ok száma 135 százalékkal nőtt áprilisban, míg a vetélytársak értékesítései csökkentek.(BBC News)


