BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlesztés kooperációban

A Jászberényi Aprítógépgyár vezetése számít arra, hogy az uniós csatlakozást követően a környezetvédelmi ipar területén jelentős piacbővülés lesz. Ezért egy szlovák fejlesztőcéggel létrehozott egy szilárd hulladék feldolgozására alkalmas mobil osztályozógépet.

A k+f területén két irányban - gyártmány-, valamint gyár és gyártástechnológia fejlesztése - folyik a munka a magyar magántulajdonú Jászberényi Aprítógépgyár Rt.-nél - mondta lapunk érdeklődésére Kármán Antal elnök. Az rt. évente saját forrásból több tíz millió forintot fordít fejlesztésre. A cég vezetése számít arra, hogy az uniós csatlakozást követően a környezetvédelmi ipar területén jelentős piacbővülés lesz. Erre felkészülve egy szlovák fejlesztőcéggel közösen létrehoztak egy szilárd hulladék feldolgozására alkalmas mobil osztályozógépet, melyet a legnagyobb hazai építőipari vásáron, a tavaszi Construmán mutatnak be a szakembereknek. A helyszín nem véletlen, hiszen a masinát elsősorban a betonelemgyártással, útépítéssel, épületbontással foglalkozó vállalkozások hasznosíthatják. Kármán Antal úgy fogalmazott: a kiállítás jó alkalom lehet arra, hogy felmérjék a gép iránti érdeklődést, valamint a piac fizetőképes keresletének nagyságát.

Mivel a Jászberényi Aprítógépgyár termelésének döntő hányada exportra kerül, elengedhetetlen a termelékenység növelése, s a gyártástechnológia-fejlesztésnél ez kiemelt szempont. A tavalyi év legjelentősebb fejlesztése a társaságnál a hegesztőrobot munkába állítása, valamint az ahhoz kapcsolódó program elkészítése volt.

Kármán Antal hozzátette, hogy munkatársaik különböző fejlesztőcégekkel, tervezőirodákkal, egyetemi tanszékekkel is együttműködnek. Nem elhanyagolható szempont, hogyan tudják biztosítani a szükséges forrásokat. Hátrányt jelent, hogy a társaság a Nemzeti fejlesztési terv forrásaira nem pályázhat, lévén több mint 250 főt foglalkoztat, így nem tartozik a kis- és középvállalkozások kategóriájába.

Több más vállalkozáshoz hasonlóan a Jászberényi Aprítógépgyárban is várnak arra, hogy a kutatási és technológiai innovációs alap működni kezdjen, s befogadja a pályázatokat. Egyelőre ugyanis az alap létrehozásának csak árnyoldalát érzékelik a vállalkozások, mondván, újabb fizetési kötelezettséggel terhelik a cégeket. A Jászberényi Aprítógépgyár egy konzorcium keretében kíván majd pályázni, a téma a forgácsolástechnológia termelékenységnövelése lesz. A konzorcium tagjai az Esztergomi Szerszámgépgyár, a tatabányai ASG Kft., a Dunaferr Fejlesztő és Karbantartó Gyára, a győri Széchenyi Egyetem, a Miskolci Egyetem, valamint a győri HTCM kutató-fejlesztő cég. Kármán Antal hozzátette, hogy az integrált irányítási rendszer kialakítását is pályázati források segítségével építették ki, a hegesztő-tanműhely fejlesztéséhez pedig a szakképzést indítók kaptak támogatást. A cég k+f terveinek megvalósításához nem vesz hitelt igénybe. A tapasztalat az, hogy a bankok sem szívesen adnak kölcsönt ilyen jellegű projektekhez, mivel túl nagynak ítélik meg a kockázatot.

A prognózisok alapján a Jászberényi Aprítógépgyárban bíznak abban, hogy az idei esztendő a tavalyinál kedvezőbb lesz, s élénkül a nyugat-európai piac. Ami tény, az első félévi kapacitásait sikerült lekötnie a társaságnak. Gondot jelent az acéltermékek árának növekedése, de Kármán Antal reméli, hogy ez nem lesz tartós folyamat, 2004-et nyereséggel zárhatják majd, s akkor több forrás juthat fejlesztésre is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.