Kivárnak a cégek a mérlegek beadásával
Kivárnak a cégek az éves mérlegek beadásával. Bár május vége a benyújtási határidő, ez idő tájt legfeljebb naponta néhány érkezik a két legnagyobb - a fővárosi és a Pest megyei - cégbíróságra. Mivel a részvénytársaságok várhatóan a mérlegbeadással egyidejűleg tesznek eleget a törvény által előírt alapszabály-módosítási kötelezettségüknek, így az igazságszolgáltató fórumokra a szokásosnál is nagyobb nyári túlmunkateher hárul.
Vágó Imre, a Fővárosi Cégbíróság elnöki bírája elmondta: mintegy 170 ezer mérleget várnak ebben az esztendőben. A következő hetekben, de különösen május végén, június elején számítanak nagy rohamra. A sokéves tapasztalat szerint akkor érkezik meg a beadványok döntő többsége. Tekintve, hogy a mindennapi határidős ügyek, bejegyzések nem tűrnek halasztást, így - miként korábban is - csak túlmunkában tudják regisztrálni a mérlegeket. Tavaly, tavalyelőtt néhány hetes rekordidő alatt helyükre kerültek az adatok, most azonban mintegy háromezer rt.-től várják a módosított alapszabályokat is. Ekkor derül ki - mondta Vágó Imre - mennyire egyértelműek a januártól hatályos új törvényi rendelkezések.
Szira Éva, a Pest Megyei Cégbíróság vezetője szintén úgy véli: jóllehet, a megközelítőleg negyvenezer mérleg mellett eltörpül az a kétszáz beadvány, amit a náluk bejegyzett részvénytársaságoktól várnak, mégis ezek az átigazított alapító okiratok okozhatnak gondot a bíróságnak. A bírónő szerint az új szabályok jóval bonyolultabbak a korábbiaknál, ami nemcsak az érintett részvénytársaságok, hanem az alapszabályokat ellenőrző bírák dolgát is nehezíteni fogja. (MKK)


