A műszaki területen diplomázók bruttó 170-200, az informatikusok 180-230, a gazdasági friss diplomás szakemberek 150-200 ezer forintos kezdő fizetésre számíthatnak - ez derült ki a Műegyetemen ez év április 7-8-án megrendezett állásbörzén részt vett cégek körében végzett felmérésből. Az erről készült összegzést információink szerint a jövő héten hozzák nyilvánosságra.
A felmérés azt mutatja: a pályakezdőket elsősorban a fizetések mértéke érdekli. A cégek ellenben az anyagi kompenzációnál fontosabbnak tartják az új munkatársaik számára nyújtott fejlődési lehetőséget.
A külföldi lehetőséget és a lakásprobléma megoldását szintén csáberőnek tartják a munkáltatók. A többi juttatást - mobiltelefon, cégautó, üdülési, sportolási lehetőségek - már kevésbé tartják fontosnak.
A megkérdezett cégek 94 százaléka tervez fejlesztést vagy beruházást az elkövetkező évben. Ez 83 százalékuknál létszámbővítéssel jár, és többségük elsősorban mérnököket szeretne felvenni. Kiemelkedő a gépész-, villamosmérnökök, illetve az informatikusok iránti kereslet. Feltűnő, hogy az előző évekhez képest nőtt a kereslet a vegyész- és az építőmérnökök iránt. Az idén újdonság volt, hogy nagyon sok vállalat már a gazdasági-pénzügyi területre is a műegyetemi állásbörze keretében kereste leendő munkatársát. A felmérés szerint a cégek 81 százaléka nyújt a hallgatók számára szakmai gyakorlati, 30 százalékuk részmunkaidős foglalkoztatási lehetőséget, 33 százalékuk tanulmányi szerződést, ösztöndíjat kínál. A részt vevő cégek 74 százaléka lehetővé teszi a szakdolgozat, illetve a diplomamunka vállalatnál történő megírását. Megdöbbentő szám, hogy a vállalatok csaknem fele már az állásbörzén is a valós tapasztalattal rendelkező fiatal diplomásokat keresi, vagyis már diákként érdemes szakmai tapasztalatot szerezniük a fiataloknak.
Az elemzés a cégek toborzási szokásait is vizsgálja. Elsősorban állásbörzéken, illetve tanácsadó cégek segítségével keresik a hazai vállalatok a friss diplomás tehetségeket, de többen próbálnak újsághirdetések és ismerősök segítségével "vadászni". A szakmai gyakorlat és tanulmányi szerződés lehetősége, valamint az egyetemi-tanszéki kapcsolatok szintén fontos vadászati módszer a hazai vállalatok számára. A cégek 48 százaléka egész évben toboroz fiatal diplomásokat, 19 százalékuk pedig időszakosan. Ezen belül a túlnyomó többségük tavasszal keresi meg leendő diplomás munkatársait.
A friss diplomások 200 ezer forint körüli kezdő fizetésre számíthatnak A cégek leginkább fiatal mérnököket szeretnének felvenni - ez
a Műegyetem áprilisi állásbörzéjén készített felmérés egyik következtetése. A hazai vállalatok főként állásbörzéken, illetve tanácsadó cégek segítségével keresik a friss diplomás tehetségeket. Koczó Ildikó-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.