BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Nem kizárt az esza támogatása

A pénzügyminiszter nem tartja kizártnak, hogy támogatják az SZDSZ javaslatát az egyszerűsített személyi jövedelemadóról. Draskovics Tibor a napokban elmondta, a tárcánál most vizsgálják, milyen egységes kulcs mellett lehet bevezetni az új adónemet. Kuncze Gábor, a szabad demokraták elnöke szerint ez átláthatóbb adórendszert eredményezne. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt mondta: vannak fenntartásaik, mert a párt szerint a 30 százalékos kulcs a nagyobb jövedelműeknek kedvezne. (MR)



Fidesz-javaslat a sorkatonaságról

A Fidesz olyan javaslatot terjeszt elő, amely az alkotmánymódosítástól függetlenül is lehetővé teszi, hogy eltöröljék a sorkatonai szolgálatot. A párt a Magyar Honvédség létszámáról szóló országgyűlési határozatban a hadkötelezettség alapján sorkatonai szolgálatot teljesítők létszámát nullában határozná meg. Az MSZP ennek kapcsán "megdöbbentőnek tartja, hogy a Fidesz továbbra sem akarja a sorkötelezettség megszüntetését". (MR)



Augusztusban indul a "cukorrazzia"

Az a probléma, hogy Magyarországon drága a cukor, nem biztos, hogy csak egy alkotmányos alapjog korlátozásával kezelhető - véli Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman annak kap-csán, hogy augusztus 1-jétől fokozottan ellenőrzi a külső vámhatárokat a vám- és pénzügyőrség, és a magánimport esetében írásbeli árunyilatkozat tételére kérhetik föl az utazókat. Nyilatkozni kell majd arról, mennyi cukrot hoz be az országba, és milyen célból teszi ezt. (MR)



Évi kétezer tonna gyógyszerhulladék

A patikákban kiváltott gyógyszerek ötöde a háztartási hulladékok közé kerül - derült ki a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének tanulmányából. Ez évente 2 ezer tonna veszélyes hulladék. Egy januártól hatályos rendelet szerint a gyógyszertárak kötelesek visszavenni és egyutas tárolóban összegyűjteni a lejárt orvosságokat. A veszélyeshulladék-gyűjtő helyekre történő elszállításuknak és ártalmatlanításuknak mintegy 100 millió forintos költségét a gyógyszergyártók viselik. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.