A pénz nem boldogít? Vagy mégis?

Közgazdászok és pszichológusok által széles körben vallott nézet, hogy a gazdasági jólét csak kismértékben hat a boldogságérzetre, a szubjektív jólétérzésre. Egy friss tanulmány szerzői azonban rámutatnak, a leggyakrabban használt módszer alapvetően hibás - mert az csak a háztartás jövedelmének és a jólétérzésnek a kapcsolatát vizsgálja, s ez alapján születnek a következtetések -, a gazdasági körülmények azonosításakor figyelembe kellene venni vagyont és fogyasztást is. Az így mért gazdasági jólét sokkal nagyobb mértékben befolyásolja az életszínvonal egyéni megítélését, mint korábban gondolták. Ráadásul mind a vagyoni helyzet, mind a fogyasztás szintje jobb magyarázó tényező a szubjektív jólét tekintetében, mint a jövedelem.

A boldogságot, jólétet a társadalomtudományok közül a közgazdaságtan hasznossággal, valamint a pszichológia szubjektív jólétérzéssel foglalkozó része próbálja megragadni. Mivel közvetlenül nem lehet mérni a hasznosságot, ezért a közgazdászok a viselkedésből, preferenciákból következtetnek annak nagyságára, mennyiségére. Ennek kapcsán a vizsgálatok döntő többsége azon a tételen alapul, hogy a jólétet a rendelkezésre álló (háztartási) jövedelem és a szabad idő mennyisége határozza meg. A pszichológia egyik fő állítása, hogy az objektívnek tekinthető körülmények (nem, életkor, munkaerő-piaci státus) - különösen pedig a jövedelem - csak kismértékben hatnak egy állapot, helyzet szubjektív értékelésére, így az életszínvonal egyéni megítélésére. Ennek a tudományágnak egy másik tétele szerint pedig a gazdasági körülményekben bekövetkező változás szintén minimálisan befolyásolja a jólétérzést: a változás hatására gyorsan alkalmazkodunk, és a jövőre vonatkozó várakozások szinte azonnal módosulnak. Ezek az eredmények ellentmondanak tapasztalatainknak, több szempontból is. Egyrészt nem veszik számításba a pénz csökkenő határhasznát, azaz azt, hogy egy rossz anyagi körülmények között élő ember számára szubjektíve többet ér egy forint, mint egy jómódú számára. Ebből következően tehát, ha csak a jövedelmet tekintjük mint a gazdasági helyzet mutatója, azt kellene kapniuk a közgazdászoknak, hogy nem lineáris, de pozitív: rossz anyagi helyzetben sokkal erősebb, igazán gazdag ember esetében igen gyenge kapcsolat van a jövedelem és a jólét között. Másrészt a gazdasági körülményekben bekövetkező változás igenis erősen befolyásoló tényezője az életszínvonal-érzésnek: egy éppen állásban lévő, de már többször munkáját elveszítő személy saját jólétét kisebbnek fogja ítélni ahhoz képest, mint amikor a munkapiacra belépett.

A Munkaerő-piaci Tanulmányok Intézetének (IZA) tanulmánya készítői szerint valósághoz közelibb eredményre juthatunk, ha nem a jövedelmet, hanem a vagyont, illetve a fogyasztást is az egyén gazdasági körülményét leíró változónak tekintjük. A hazánkon kívül Ausztrália, Nagy-Britannia, Németország és Hollandia több évet magában foglaló, háztartáspanel-felméréssel nyert adatait elemezte a Bruce Headey-Ruud Muffels-Mark Wooden szerzőhármas. Azt találták, ha a rendelkezésre álló háztartási jövedelmet és a nettó vagyont (vagyon értéke mínusz adósságállomány) együtt tekintjük, ezek így közösen akár háromszor erősebb mértékben magyarázzák mind az anyagi helyzettel való megelégedettséget, mind a széles értelemben vett életszínvonalat, mint ha csak a jövedelmet vesszük számításba. A legkisebb - 15-30 százalékos - eltérés Magyarország esetében volt, ahol az adott időpontban (1996-ban) az emberek számára a jövedelem - a pénz csökkenő határhasznának megfelelően, mivel ez volt a legszegényebb ország az öt közül - messze az első volt a prioritás sorrendjét tekintve. A fogyasztással kibővítve a magyarázó változók körét, még erősebb viszonyt mutattak ki az elemzés készítői. A szóban forgó három tényező közötti együtt mozgás gyenge, jelezve, az egyre több változó bevonása és azok együttes magyarázó erejének növekedése nem a korrelálásból adódik, ténylegesen befolyásolják a jólétérzést.

Az az elmélet, miszerint a gazdasági körülményekben történt változás nem befolyásolja érdemlegesen a személy helyzetének szubjektív megítélését, gyenge lábakon áll. Egyrészt, ha előbbiek hatnak a jólétértékelésre, a módosulásnak is meg kell mutatkoznia - emeli ki a szerzőtrió. Másrészt, a korábbi elemzések általában két-három éves adatokon alapultak, ilyen időtávon a változások azonban nem bontakoznak ki teljesen. Harmadrészt, ismét beleütközünk a csak a jövedelmet mérő felmérés problémájába. A három magyarázó faktor együttes vizsgálatakor arra kaptak bizonyítékot az IZA-tanulmány jegyzői, hogy noha valóban jelen van egy bizonyos fokig az alkalmazkodási effektus, de mind az anyagi helyzet egyéni megítélése, mind az életszínvonal szubjektív értékelése szignifikánsan változik, ha a tényezők javulnak vagy épp romlanak. Ez is azt támasztja alá, a pénz mégis boldogít. (VG)