A Diákhitel Központ Rt. (DK) mérlegfőösszege 2004. június 30-án 71,44 milliárd forint volt, 29,69 százalékkal több, mint fél évvel korábban - tette közzé a társaság gyorsjelentésében a BÉT hivatalos honlapján pénteken.

A nem auditált jelentés szerint a társaság az idén az első félévben 15,4 millió forintos veszteséget ért el, 60,2 millió forinttal kevesebbet, mint tavaly december végén. A diákhitelt felvevő hallgatók száma 2003 végén megközelítette a 154 ezer főt, az idén januárban és a 2003/2004-es tanév második tanulmányi félévében mintegy 6 ezer diák döntött a hallgatói hitel felvételéről. Ezzel júniusra az ügyfelek száma csaknem 160 ezerre emelkedett. A 2003. év végén fennálló 51,871 milliárd forint összegű hallgatói hitelállomány a 2004. január-júniusi folyósítások következtében 24 százalékkal nőtt, június végére elérte a 64,46 milliárd forintot. (AS Network)