BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

RÖVIDEN

Igényt tartanak a Volán-társaságokra

Kifogásolja az állami vagyon önkormányzati tulajdonba adásának nehézségeit a Megyei Jogú Városok Szövetsége. A szabályozás miatt az eljárás lassú, s az önkormányzati vélemények szerint az ÁPV Rt. és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság is akadályozza a folyamatot. Toller László, a szövetség elnöke kifejtette: azt szeretnék, ha megkaphatnák a Volán-társaságokat, és az önkormányzatok üzemeltethetnék azokat. Pécs polgármestere szerint veszélyes lenne privatizálni a társaságokat, a városok viszont nem csak üzleti alapon biztosítanák a lakosság számára fontos közszolgáltatás fenntartását. (VG)



Szerződés az M3-as újabb szakaszáról

A tervek szerint szeptember 6-án írják alá az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza közötti, 39 kilométer hosszúságú szakaszának kivitelezői szerződését a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. és a beruházásra kiírt nyílt közbeszerzést megnyerő Betonút Rt. vezetői. Az NA Rt. pályázatára öten - a győztesen kívül a Vegyépszer Rt., az Egút Egri Útépítő Rt., a Strabag Építő Rt., a Mata-Engil Engenharia e Construcao SA - tettek ajánlatot. A nyertes Betonút vállalási ára nettó 79,789 320 milliárd forint. A teljesítési határidő: 2006. december 31. (VG)



Számítógép az ítélkezésben

Ma mutatják be a bírósági vezetőknek a januártól működő bírósági integrált információs rendszert. A program megkönnyíti a bírósági munkát, segíti az ítélkezési tevékenységet. Lehetővé válik a társ-közigazgatási szervekkel történő elektronikus kommunikáció. A bíróság maga is üzemeltet közérdeklődésre szolgáló adatállományokat, így például a társadalmi szervezetek és alapítványok országos nyilvántartását. A rendszer megteremti az alapját az állampolgárok elektronikus ügyintézésének. (VG)



Közalkalmazotti béremelésre várnak

A hét országos önkormányzati szövetség közösen kéri a kormányzati oldalt, gondolják át a helyi önkormányzatok közalkalmazottait érintő bérpolitikai intézkedéseket. A kormány által augusztusban elfogadott előterjesztés nem alkalmas a közalkalmazottak béremelésének megoldására, s hiányoznak a bérek reálértékének megőrzéséhez szükséges garanciák is. A központi költségvetés az önkormányzatoknak 6,5 milliárd forintot juttatna, ami a béremelések egy százalékát fedezné. A fennmaradó öt százalékot az önkormányzatoknak kellene biztosítaniuk. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.