BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A bizalmi deficit okozza az árfolyam- és kamatszint-problémát

Az államháztartás és a külső egyensúly hiánya, az együttműködési és a bizalmi deficit közül a pénzügyi szektor számára a legfontosabb a bizalom hiánya, ez tárgyiasul a forintárfolyammal kapcsolatos bizonytalanságban és a magas kamatszintben - jelentette ki Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a GKI Gazdaságkutató Rt. szerdai konferenciáján, Budapesten. A bankszövetség elnöke ennek ellenére biztató tendenciákat emelte ki előadásában. Véleménye szerint az év végét már egy számjegyű alapkamattal ünnepelhetik a gazdaság szereplői, s 2005-ben további 2-3 százalékpont kamatcsökkenésre lehet számítani.

Devecz Miklós, a Flextronics Kft. stratégiai igazgatója szerint a gazdaságpolitika legnagyobb problémája a konszenzus és a körülhatárolható stratégia hiánya. A cégvezető szerint a gazdasági vezetés fél kijelölni a prioritásokat, azokat az ágazatokat, amelyek fejlesztése az EU-csatlakozással átalakult helyzetben is sikerrel kecsegtethet. Mint hangsúlyozta, merni kell alkalmazni a pozitív diszkrimináció eszközét olyan területeken, mint a biotechnológia, a környezetvédelem, a logisztika, a szoftware-fejlesztés, a turizmus és az üzleti szolgáltatások.

"A XXI. század gazdasági sikertörténete Kína lesz" - jelentette ki Devecz Miklós -, amellyel már tíz év múlva valódi gazdasági nagyhatalomként kell számolni. Ahhoz, hogy Magyarország ki tudja aknázni azt a földrajzi elhelyezkedéséből adódó lehetőséget, hogy Kína számára az EU kapuját jelenthesse, az első lépéseket most kell megtenni - tette hozzá. (eBroker)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.