A turizmus látszólag kicsi szektor, de nagyon jelentős a magyar gazdaságban, fejlődése lényeges összetevője lehet a gazdasági növekedésnek - mondta Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója "A turizmus makrogazdasági szerepe" című tanulmányt bemutató sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A 2002-es Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatain alapuló felmérés szerint a közvetett és közvetlen turizmus tette ki a teljes magyar nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték 8,8 százalékát.
A közvetlen és közvetett turizmus szektor összesen 328 ezer főt foglalkoztatott 2002-ben, ez a foglalkoztatotti létszám 12 százaléka volt - ismertette Akar László.
Hangsúlyozta, hogy a jegybank fizetési mérlegének idegenforgalmi adatai nem tükrözik az ágazat reál folyamatait. A tanulmány szerint az adatok alapján még az is kérdéses, hogy az idegenforgalom mennyivel járul hozzá a fizetési mérleg hiányának csökkentéséhez. (ebroker)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.