BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősebb képviseletet akarnak

Háttértárgyalások folynak arról, hogy egyes munkaadói szervezetek erős, a gazdasági szereplők érdekeit határozottabban képviselni tudó szövetséget hozzanak létre - értesült a Világgazdaság. Elsősorban a két nagy vállalati érdekképviselet, az MGYOSZ és a VOSZ kooperációja merülhet fel, ám sok a kérdőjel.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége december 9-én esedékes tisztújító közgyűlésének eredményétől is függ, hogy létrejön-e egy, az eddigieknél erősebb munkaadói szervezet - állította lapunknak egy gazdasági szereplő. A rendszerváltáskor újjálakult MGYOSZ-t a kezdetektől az Ikarus-elnök Széles Gábor irányítja - rövid ideig Orbán István mellett ügyvezető elnökként tette ezt -, ám a soron következő választáson kihívója lesz Székely Péter, a Transelektro Holding elnöke személyében. Forrásaink szerint ha az MGYOSZ-elnöki tisztségben két hét múlva váltás történne, erőteljes közeledés következhetne be e szervezet, illetve a Demján Sándor ügyvezető elnök vezette Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége között. Úgy tudjuk, a kérdés kapcsán már folytak "tapogatódzó" megbeszélések. Az esetleges együttműködés formáiról a Világgazdaságnak azt mondták, az egyenlet "többismeretlenes", lehet szó ernyőszervezet létrehozásáról, szövetségről, vagy akár öszszeolvadásról.

Az érintettek nem szívesen nyilatkoznak, így ebben a pillanatban az sem egyértelmű, hogy Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a fentiek ismeretében hangoztatta-e a Pénzügykutató Rt. múlt heti fórumán, hogy "ma Magyarországon nincs olyan szervezet, amely erősen tudná képviselni a magyar munkaadók érdekeit, és rászorítaná a kormányokat az olyan lépésekre, amelyek a magyar munkaadók és vállalatok versenyképességét növelnék, a bürokráciát csökkentenék". Csányi "elkötelezett híve" annak, hogy egy ilyen szervezetet létrehozzanak.

Széles Gábor, az MGYOSZ jelenlegi elnöke a Világgazdaságnak azt mondta, nem tud ilyen tervekről, de hozzátette: a munkaadói szervezetek között mindig is volt kooperáció, és fontos, hogy a jövőben is minél több cél érdekében fogjanak össze. Kassai Róbert, az MGYOSZ-szal szoros kapcsolatokat ápoló Ipartestületek Országos Szövetségének általános alelnöke ezt azzal egészítette ki: helyes, ha a paletta sokszínű, s a különböző szervezetek tevékenysége kiegészíti, erősíti egymást. Jobb, ha a kormánynak adott esetben nem egyetlen szervezetet kell le- vagy meggyőznie - magyarázta Kassai Róbert.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.