BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövő év elején hétszázalékos gyógyszerár-emelés?

Januártól átlagosan hét százalékkal emelkedhet a gyógyszerek ára -

közölte az egészségügyi miniszter a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón. Ennek oka, hogy az év végén lejár a kormány és a gyógyszergyártók közötti árbefagyasztási megállapodás.

A jövő évi költségvetés számait elosztva egy főre havonta 8170 forintot fordít az állam 2005-ben egészségügyi célokra - közölte tájékoztatóján az egészségügyi miniszter.

Rácz Jenő elmondta: 2005-ben az egészségügyi kiadások 90 százaléka az egészségbiztosítási alapé, amely az ideihez képest 8 és fél százalékkal nagyobb összegből, vagyis 120 milliárd forinttal többől gazdálkodhat. A pluszforrás egyharmada, vagyis 40 milliárd forint a gyógyító, megelőző ellátásokra vonatkozik - tette hozzá a miniszter.

- Hogy mire elég ez a 40 milliárd forint pluszköltség? - tette fel a kérdést Rácz Jenő. Egyrészt nyilván egy szinten tartáshoz, ugyanakkor nyilvánvaló egy bizonyos bérnövekedéshez, és egyébként jól célzott fejlesztésekre is tudunk ebből fordítani, ennek az alapvető prioritása a sürgősségi ellátás fejlesztése lesz.

Rácz Jenő beszélt arról is, hogy a gyógyszerkassza kiadásainak növekedése a jövő évben várhatóan alacsonyabb szintű lesz, mint eddig volt. Miután évvégén lejár a kormány és a gyógyszer-gyártók közötti árbefagyasztási megállapodás, fogyasztói áremelkedés várható.

A Magyar Rádió kérdésére az egészségügyi tárca vezetője elmondta: átlagosan 7 százalék körüli lesz a gyógyszeráremelés mértéke. A tájékoztatón elhangzott az is: 2004 és 2006 között 20 milliárd forintos uniós támogatásra számíthat a magyar egészségügy.

A paprika-ügy sem maradhatott ki a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztató témái közül.

Rácz Jenő egy ezzel kapcsolatos kérdésre kifejtette: nem tartja szükségesnek egy eseti bizottság felállítását a történtek kivizsgálására, mivel az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága már tárgyalt a paprika-botrány részleteiről. (MR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.