BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre sem teljesül a hiányterv

Lassú javulás, de régióbeli összehasonlításban gyenge eredmény - így összegezhető az OECD legfrissebb kiadványának magyarországi előrejelzése. A nemzetközi szervezet kisebb gazdasági lendületet, alacsonyabb inflációt, valamelyest mérséklődő költségvetési és folyó fizetésimérleg-hiányt jósol. Ám Szlovákia, Cseh- és Lengyelország minden mutató tekintetében jobb eredményt tud majd felmutatni.

A kelet-közép-európai OECD-tagországok közül hazánk növekszik majd a leglassabban az idén és a következő két esztendőben - áll a szervezet legfrissebb, gazdasági kilátásokat elemző kiadványában.

Emellett Magyarországon lesz a legmagasabb az infláció, valamint a legnagyobb a költségvetési és folyó fizetési mérleg hiánya.

Az OECD szerint a magyar gazdaság jövőre és az azt követő évben (a kiemelkedő exportdinamika és a lakossági fogyasztás növekedési ütemének mérséklődése miatt) kissé lassul. Az előrejelzés beleillik abba tendenciába, ami a jövő évi GDP-prognózisokat jellemzi: korábban a szakemberek úgy vélték, hogy 2005-ben is folytatódik a gyorsulás, ám az utóbbi egy hónapban szinte csak olyan előrejelzések láttak napvilágot (például a jegybankban és az OTP-ben is), melyek már lassulást jósolnak. Ez feltehetően azzal van összefüggésben, hogy a nemzetközi konjunkturális kilátások is romlottak kissé. A nemzetközi szervezet a meredek olajár-emelkedés lassító hatására hivatkozva mérsékelte a GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, ám a kiadványban rögtön megjegyzik: részben már 2005-ben visszanyerheti lendületét a világgazdaság.

Az OECD szakemberei leszögezik: bár a költségvetési deficit az idén csökken, a kormányzati célkitűzések és a végeredmény közötti rés továbbra is fennáll, ami nehezíti a makrogazdaság-politikai koordinációt és emeli a kockázati prémiumokat. A szervezet nem bízik abban, hogy a jövő évi költségvetési hiányterv teljesüléséhez szükséges konszolidáció megvalósulna, így 2005-ben is öt százaléknál alig kisebb GDP-arányos deficitet vár. Az elégtelen fiskális kiigazítás a makrogazdaság-politika hitelességének további gyengüléséhez és növekvő árfolyam-volatilitáshoz vezethet, ami viszszafoghatja a külföldi beruházásokat Magyarországon.

A szervezet azt is megjegyzi, a kamatszintről folyó vita azt mutatja, hogy továbbra is véleménykülönbség van a gazdaságirányítók között.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.