BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felgyorsíthatják az áfa visszafizetését

Arra kértem a pénzügyminisztert, hogy gyorsítsa fel az ellenőrzést és a kifizetést - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP tegnapi országos konferenciáján annak kapcsán, hogy a késedelmesen visszautalt áfa miatt ügyészségi nyomozás indult Draskovics Tibor ellen. Mint a kormányfő mondta: először nem akart hinni a szemének, ám az ügy zavarba ejtő, indokolt s indokolatlan spekulációkra ad okot. Az ilyen és ehhez hasonló lépések azt a képzetet keltik, hogy az államhatalomnak vannak olyan gyakorlói, akik nem a köz szolgálatában állnak. A miniszterelnök azt mondta: az APEH kötelessége, hogy beszedje az adókat, de szolgálnia is kell az adózókat, ám ez az egyensúly mintha megbomlott volna. A pénzügyminiszternek új egyensúlyt kell teremtenie, mert az adófizetők szolgálata legalább olyan fontos, mint a hatósági feladat ellátása.

A kormányfő szerint komolyan kell venni az SZDSZ kezdeményezését, miszerint jelentős adócsökkentést és -egyszerűsítést kell elérni, ezért arra kérte a kormány több miniszterét, hogy vizsgálják a lehetőségét - többek között - akár az egykulcsos szja-rendszernek, de nemcsak fiskális logikával, hanem a versenyképesség szempontjából is, s ha lesz amiben megegyeznek, annak bevezetésével ne várjanak 2006-ig.

Gyurcsány Ferenc bejelentette: február első hetére négypárti, a pártelnökök részvételével tartandó megbeszélést kezdeményeznek, melynek témája a következő 10-15 év Magyarországának programja. Erről konzultálni szükséges a magyar közélet valamennyi fontos szereplőjével. Figyelmet kell fordítani Budapestre, ezért Molnár Gyulát, a XI. kerület polgármesterét, fővárosi pártelnököt budapesti kormánybiztossá nevezte ki.

A rendezvényen Hiller István bejelentette, február 14-től megválik a kultusztárca vezetésétől, s kizárólag az MSZP elnökeként folytatja a munkát, mert mint mondta: 2005 a választási felkészülés éve lesz. (TE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.