BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mesteredzők kerültek Gyurcsány miatt hátrányba?

Az Index információja szerint az időközben megszűnt sportminisztérium szeptember eleji döntése értelmében az athéni olimpián doppingügyekbe keveredett két sportág - atlétika, súlyemelés - sikeres versenyzőinek felkészítői egyelőre nem kaphatják meg jogos jutalmukat.

Az akkor hivatalban lévő sportminiszter, azóta miniszterelnök Gyurcsány Ferenc még a játékok ideje alatt azt nyilatkozta, fontolóra kell venni, hogy az érintett és a magyar sportra rossz fényt vető sportágaktól megvonják az állami támogatást.

Az Index információi szerint, a nyilatkozat szellemében már szeptember hatodikán úgy határozott az akkor még létező Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GyISM), hogy a két sportágban sikeresen szereplő versenyzők edzői nem juthatnak hozzá jutalmukhoz addig, amíg be nem bizonyosodik ártatlanságuk, illetve az, hogy nem volt közük a doppingolókhoz, velük nem álltak kapcsolatban, nem segítették őket. Igaz, eredményesen szerepelt tanítványaik már felvehették az őket jogosan megillető összegeket, és a bizonytalanságban tartott szakemberek többsége ellen nem is vizsgálódnak az athéni doppingügyek kapcsán. A döntés végrehajtása az októberben megalakult Nemzeti Sporthivatalra (NSH) maradt, amelyik az eddig lefolytatott fegyelmi vizsgálatok ellenére kitart korábbi álláspontja mellett. "Nem a pénz megvonásáról van szó, hanem a folyósítás felfüggesztéséről" - tájékoztatta az Indexet Füleky András, a hivatal főosztályvezetője. Füleky azt azonban nem tudta megmondani, hány embert érint ez az intézkedés, mint ahogy azt sem, mekkora összegről van szó. Az Európa-bajnok kalapácsvető Gécsek Tibor edzője, Németh Pál, aki Pars Krisztián ötödik helyezésének köszönhetően kétmillió forinttal gazdagodhatna az Indexhez eljuttatott levelében pert helyezett kilátásba. "Nem fogadom el a kollektív büntetést. Négy évig becsülettel dolgoztam esőben, hóban, sárban, hidegben, melegben az olimpiai sikerért. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mélységesen szégyellheti magát, hogy még a sportba is belopta, hogy Magyarországon a jókat büntetik, és a rosszakat jutalmazzák. Hiszek a magyar igazságszolgáltatásban és pereskedni fogok a diszkriminatív intézkedés ellen" - írta. (Index)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.