BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Másfél milliárdot spórolhat a tb

Évente másfél milliárd forint megtakarítást jelentene az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, a csontritkulásban szenvedő betegek terhe pedig 115 millió forinttal csökkenne, ha az április 1-jétől forgalomba került két generikus készítményt használnák. A csontritkulás hatszázezer nőt és háromszázezer férfit érint hazánkban, gyógyszereikhez kilencven százalékkal járul hozzá az OEP.

A Richter Gedeon Rt. és a Teva Magyarország Rt. vezetői tegnap közösen jelentették be a nyilvánosságnak, hogy az alendronát hatóanyagú már lejárt szabadalmi védettségű orvosságot más-más eljárással fejlesztették ki, s azok ára harminc százalékkal olcsóbb a tb-listán lévő originális szereknél. Ám ahhoz, hogy e készítményeket az adott betegség kezelésénél a biztosító referen-ciaként kezelje, forgalmuknak el kell érni a három százalékot. Ez esetben ezek ára alapján számítanák ki a támogatás mértékét.

Bogsch Erik, a Richter Rt. vezérigazgatója kérdésünkre úgy válaszolt: készítményük egyenértékű az eredeti hatóanyagot tartalmazó gyógyszerrel, s azt reméli, hogy az orvostársadalom számára is fontos a betegterhek mérséklése és a tb-kasszával való takarékoskodás. Rózsa András, a Teva Rt. vezérigazgatója hozzátette: etikus marketinggel kívánják megnyerni az orvosokat termékük költséghatékonyságáról. Nem mellékes, hogy betegenként éves szinten 28 ezer forintot takaríthat meg az OEP, a beteg terhe pedig kétezer forinttal csökkenhet.

Júliustól 63 gyógyszercsoportban fix támogatást vezetne be az OEP a gyógyszerkiadások mérséklése érdekében - tájékoztatta a Világgazdaságot Lengyel Gábor főosztályvezető. A referenciaorvosság ára után számítanák ki a támogatás öszszegét, az annál drágább szerekért tehát többet kellene fizetniük a betegeknek. A szakember szerint a fix támogatás rendszerének valamennyi gyógyszercsoportban árlehajtó szerepe is lehetne, s az így megspórolt tb-forrásból lehetővé válna a valóban innovatív orvosságok tb-befogadása. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.