3,9 százalékos infláció áprilisban
A fogyasztói árak az idén áprilisban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők áprilisra 3,7-3,8 százalék körüli 12 havi inflációt vártak. Áprilisban az "alapdrágulás" 0,2 százalék volt, a maginfláció 2004 áprilisához viszonyítva 2,6 százalékot tett ki. Az év első négy hónapjában 3,7 százalékkal emelkedtek az árak.
A fogyasztói árak az idén márciusban 0,7 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Tavaly áprilisban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal nőttek márciushoz képest, és 6,9 százalékkal haladták meg az előző év áprilisi szintet. A KSH közlése szerint az idén áprilisban egy hónap alatt az élelmiszerek árai 0,7 százalékkal emelkedtek. Növekedett 5,7 százalékkal az idényáras élelmiszerek, 2 százalékkal a péksütemény, valamint 1,5 százalékkal a csokoládé, kakaó ára. Csökkent viszont 2,6 százalékkal a cukor, 2,4 százalékkal a sertészsiradék, 1,2 százalékkal a sajt, valamint 1,1 százalékkal a tej ára.
Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek.
A ruházkodási cikkek körében az átlagost meghaladó, 3,4 százalékos áremelkedést mértek az ilyenkor szokásos szezonális változásnak megfelelően. Az egyéb cikkek, üzemanyagok szintén az átlagosnál nagyobb, 1,4 százalékos mértékben drágultak, ezen belül a járműüzemanyag-árak 5,1 százalékkal emelkedtek, míg a virágok, dísznövények árai 11,7 százalékkal mérséklődtek. A háztartási energia, a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások áremelkedése az átlagosnál alacsonyabb volt. A szolgáltatásokon belül a szerencsejátékok 6,1 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkeknél árcsökkenést mértek. Az elmúlt 12 hónap alatt az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 2,4 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: a sertészsiradék 53, a sertéshús 18, a cukor 10 százalékkal drágult. Csökkent viszont az elmúlt 12 hónap alatt 27 százalékkal a liszt, 12 százalékkal az idényáras élelmiszerek, 9 százalékkal az étolaj és 5 százalékkal a tej ára.
A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,6 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2004 áprilisában. Fél százalékos áremelkedés volt a ruházkodási termékeknél, míg a szeszes italok, dohányáruk az átlagossal közel megegyező mértékben drágultak 12 hónap alatt.
A szolgáltatások átlagot meghaladó, 5,8 százalékos áremelkedésén belül a szerencsejáték 16, a helyi tömegközlekedés 14, a szemétszállítás és a csatornadíj egyaránt 13 százalékkal drágult. A háztartási energia és az egyéb cikkek, üzemanyagok árnövekedése szintén az átlagosnál magasabb volt. A palackos gáz és a járműüzemanyagok egyaránt 12 százalékkal kerültek többe, mint 2004. áprilisban. (hirado.hu)


