BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A feta csak görög sajt lehet

Az Európai Bíróság főtanácsnoka megerősítette a görög feta sajt kizárólagosságát, és azt tanácsolja az oltalmat megtámadó Dániának és Németországnak, hogy saját sajtjaiknak adjanak más nevet.

A feta szót feloldhatatlanul egy konkrét élelmiszerhez társítják: a juhtejből vagy juh- és kecsketej keverékéből, természetes kézműves leszűrési eljárással, nyomás nélkül előállított sajthoz - áll a főtanácsnoki indítványban. Hozzáteszi, hogy a feta sajt jellemzői a görög környezetnek köszönhetők. Az ország jogszabályai szerint a felhasznált tejnek őshonos fajtáktól kell származnia, amelyeket a hagyományos módszerrel tenyésztenek az engedélyezett vidékek legelőin. Ezzel szemben a dán és német sajtok pasztőrözött tehéntejből készülnek.

A feta elnevezést 1996-ban, majd egy kisebb közjátékot követően 2002-ben ismét nyilvántartásba vették a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló rendelet alapján. Berlin és Koppenhága ezt az oltalmat támadta meg, de a főtanácsnok azt javasolja a bíróságnak, hogy utasítsa el a két ország előterjesztését.

A főtanácsnok véleménye nem kötelező érvényű, de a bíróság döntése általában ezt a véleményt tükrözi. A taláros testület várhatóan ez év végéig hozza meg döntését. Románia és Bulgária azonban szintén igényt tart a feta elnevezésre, ezért 2007-es csatlakozásuk után ismét napirendre kerülhet a kérdés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.