Tízmilliók fejlesztésekhez
A Sikeres Magyarországért hitelprogram keretében kedvező kamatozású kölcsönt kaphatnak fejlesztéseikhez az önkormányzatok. Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője elmondta: a három területre összpontosító program összesen 410 milliárd forint hitellehetőséget tartalmaz. A vállalkozásfejlesztést 310 milliárddal segíti, az agráriumot 40, az önkormányzatokat 60 milliárd forinttal támogatja. A hitel pénzneme forint, s míg a devizahiteleknél az árfolyamkockázatot a hitelfelvevő állja, ebben a konstrukcióban nem hárul kockázat az önkormányzatokra, mivel a központi költségvetés vállalja a Magyar Fejlesztési Banknál felmerülő árfolyam-differenciát.
A települések által igénybe vehető hitelek tavaly decembertől rendelkezésre állnak, de most kibővítik a felhasználás lehetőségeit - fejtette ki Jauernik István, az önkormányzati munkacsoport vezetője. A kamat rendkívül kedvező, összesen 4-6 százalék közötti. A hosszú lejáratú kölcsönt önkormányzatok, önkormányzati társulások és a többcélú kistérségi társulások vehetik fel, akár húsz év futamidőre is. (KÁ)


