Ennél a rögzítési formánál az országnak megmarad az önálló valutája, de - általában hitelességi szempontok miatt - a jegybanknak nincs pénzteremtő funkciója, a pénzmennyiség alakulása a devizapozíció függvénye. A monetáris hatóság a hazai fizetőeszközt előre meghirdetett ráta mellett váltja át egy másik valutára. A kibocsátott eszközök után százszázalékos tartalékolási kötelezettség áll fenn, a valutatanács számára törvény tiltja, hogy hazai eszközt vásároljon. A rendszer előnye éppen a nagyfokú (törvénnyel megtámogatott) hitelessége, ugyanakkor a jegybank elveszíti végső hitelezői funkcióját. A valutatanács lehetséges sikertelenségére általában Argentínát hozzák fel példaként, de sikeresnek mondható a rendszer működése többek között Bulgáriában és Észtországban.