Alapkamat: hat százalékig meg sem áll?
Meglepetés volt a piac számára, hiszen az elemzők és piaci szereplők többsége 25 bázispontot várt, ám a piac korábban 50-et árazott be a kedvező rövidtávú inflációs várakozásnak köszönhetően - fogalmazott a Budapest Economics elemzője. Tóth Illés szerint a nagyon kedvező maginflációs adat és a stabil forintárfolyam lehetőséget adott a vártnál nagyobb kamatcsökkentésre. Amellett, hogy meglepetést jelentett a döntés, a piac visszafogottan reagált, és gyorsan napirendre is tért felette. A devizakereskedők csak rutinból "nyúltak bele" a forintba, a 244,40-es tetőpont után negyed négy tájban már 243,70-en állt az euró - tette hozzá a szakember.
Az inflációs jelentés összességében a várakozásoknak megfelelő paramétereket tartalmazott, a kijelölt 3 +/- 1 százalékos cél sem okozott meglepetést, az összkép továbbra is pozitív.
Tóth Illés szerint kérdés, hogy a rövid távú várakozások miképp változnak, már ha változnak egyáltalán. Az állampapír-piaci hozamgörbe beárazta az év végi, 6 százalékos alapkamatot. Ha az euró/forint jegyzés benne marad a 243-245-ös sávban, akkor a rövid távú kamatvárakozások sem fognak jelentősen változni - véli az elemző. A szeptember végi, lengyelországi parlamenti választásokig nem számít komolyabb devizapiaci elmozdulásra a szakember, aki szerint a forint stabilitásának fennmaradása esetén reális lehet az év végi, 6 százalékos repokamat. (Index - Napi)


