BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapesten úgy emelkedik a luxuslakások ára, mint Manhattanben

A budapesti luxuslakások ára az elmúlt két hónapban 20 százalékkal nőtt, a lakáspiac leginkább fejlődő szegmense továbbra is a luxuslakásoké - mondta az MTI-nek Szili Balázs, a Transelektro Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója szerdán. A Transelektro csoport az idén tavasszal kezdte meg az ország eddigi legnagyobb luxus ingatlan-beruházását. A saját kikötővel rendelkező, a budapesti Duna Plaza mögötti területen épülő négy házból álló Prestige Towers épületkomplexum lakásait két hónappal ezelőtt 460 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kezdték értékesíteni, az átlagár ma már 500 ezer forint fölött van. Az áremelkedés mögött a luxusingatlanok iránti keresletnövekedés áll, s így a befektetési céllal vásárolt lakások más befektetéseknél magasabb hozamot biztosítanak a tulajdonosoknak. A nemzetközi adatok alapján Párizsban és környékén az ingatlanárak hét év alatt duplázódnak, az éves átlagos drágulás 14,5, a frekventáltabb helyeken 20 százalék fölötti. Az alacsony jelzálogkamatok miatt is emelkednek jelentősen a manhattani apartmanárak: az elmúlt egy évben 30 százalékkal, 1,3 millió dollár fölé nőtt egy átlagos ingatlan ára. A luxusingatlanok piacon az elmúlt évben ennél magasabb volt az áremelkedés: egy tavaly eladott manhattani luxusingatlan átlagára az egy évvel korábbi 3,79 millió dollárról 5,17 millió dollárra nőtt - idézett a Transelektro Vagyonkezelő igazgatója nemzetközi felmérésekből. A 2006 októberében elkészülő Prestige Towers 136 lakásának közel 50 százalékát értékesítették már - mondta Szili Balázs. A vásárlók több mint 50 százaléka külföldi, zömmel angolszász területről származó vevő, de van közöttük az Egyesült Arab Emírségekből, Francia-, illetve Írországból származó vásárló is. A Prestige Towers négy házának tetején található négy "penthouse" lakás mindegyikét eladták már, egyenként több, mint 100 millió forintért. A Transelektro csoport közel 100 milliárd forintos beruházással új városközpontot alakít ki az észak-pesti, Duna Plaza mögötti, 6 hektáros területen. A beruházás része a Prestige Towers épületegyüttese, önálló kikötő, sétány, s a későbbiekben bevásárlóközpontok és szórakoztató centrum kialakítása. (MTI Eco)



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.