Csaknem százmilliárdos áfahiány és rengeteg szabálytalanság
Az év első felében több mint 180 ezer ellenőrzést végzett el az adóhatóság, amely kismértékű - mintegy kétszázalékos - visszaesést jelent 2004 első hat hónapjához képest. Ugyanakkor a feltárt nettó adókülönbözet ugyanezen időszakban 117,5 milliárd forint volt, amely jelentősen, mintegy húszmilliárd forinttal meghaladja a 2004-es év hasonló időszakának adatát. Továbbra is áfa adónemben követik el az adózók a legtöbb szabálytalanságot: hat hónap alatt 96,5 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak fel a revizorok ezen adónemből, amely több mint harmincszázalékos növekedés 2004 első hat hónapjához képest. A korábbi évekhez képest is rendkívül magasnak számító adókülönbözet megállapítása ezen adónemben azzal is magyarázható, hogy az európai uniós csatlakozásunk miatt alaposan megváltoztak az áfaszabályok, s az adózóknak ezeket még nem sikerült elsajátítaniuk. Gyakori hiba volt, hogy az adózók a külföldi számlákat és egyéb dokumentációk magyar fordítását nem tudták bemutatni a revizoroknak. Nemegyszer előfordult az is, hogy a közösségen belüli termékbeszerzésekről készített úgynevezett összesítő nyilatkozatokban nem tagállamból beszerzett tételeket, illetve a csatlakozást megelőző időszakra vonatkozó tételeket is kimutattak.
Személyi jövedelemadóból is jóval több nettó adókülönbözetet tártak fel a revizorok az idén 6 hónap alatt, mint 2004 első felében: az akkori 4,5 milliárd forint helyett az idén mintegy nyolcmilliárd forint volt a megállapítás. Az szja-ellenőrzések során kiderült, hogy leggyakrabban a kedvezmények és a mentességek igénybevételével és elszámolásával voltak a magánszemélyeknek problémái. Az ellenőrzések során gyakran előfordult, hogy a lakás célú hitel törlesztése után járó adókedvezményt a lakások felújítására felvett kölcsön törlesztése után is elszámolták.
A társasági adó ellenőrzésekor az idei év első felében ötmilliárd forint volt a megállapított nettó adókülönbözet. A cégeknél gyakran megemelték a revizorok az adóalapot amiatt, hogy az elszámolt költségek igazolhatóan nem a vállalkozás érdekében merültek fel. Gyakran előfordult az is, hogy bizonyos fiktív tételeket alvállalkozói teljesítményként, vagy költségként számoltak el.
A kiemelt adózók körében az APEH az első fél évben közel 5800 ellenőrzést végzett, s csaknem 29 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg. Egy adózónál így átlagban több mint ötmillió forint nettó adókülönbözetet tártak fel. A szabálytalanságok elsősorban nem szándékos jogsértésből erednek.
A kis- és középvállalkozások között viszont sokkal rosszabb az adómorál, mint a kiemelt adózóknál. Ebben a körben többször előfordult, hogy "menekültek" az ellenőrzés elől, nem lehetett a székhelyen megtalálni az adózót, vagy az is, hogy "elvesztették az iratanyagot". Ennél jobb adómorált tapasztaltak a revizorok az evásoknál, bár összességében magas volt a megállapított adókülönbözet: 110 ellenőrzés keretében 558 millió forintot állapítottak meg az adózók terhére. Ugyanakkor jóval kisebb ez az összeg, ha levonunk belőle egyetlen ügyletet, amikor is egy kiutalás előtti ellenőrzés során több mint 530 millió forint nettó adókülönbözetet tártak fel a revizorok. Az evásoknál a revizorok leginkább azért bírságoltak, mert elmulasztották az előlegfizetési kötelezettségüket, nem adtak számlát, nyugtát, vagy be sem jelentkezhettek volna az evatör-vény hatálya alá. Az egyes adókötelezettségek elmulasztása során azért állapítottak meg jogsértést az evásoknál, mert bizonyos nyilvántartásokat nem vezettek, nem nyitottak bankszámlát, illetve nem fizettek járulékot.
Az év második felében is folytatja az APEH az evaalanyok kiemelt ellenőrzését. Emellett az áfabevallások vizsgálatai is a középpontban maradnak - közölték a Pénzügyminisztériumban.


