Elfogytak a nagyvállalati gvop-pályázati források
Tegnap déltől felfüggesztették a nagyvállalati pályázatok befogadását a gazdasági versenyképesség operatív program (gvop) beruházásösztönzési prioritásánál. A felfüggesztés indoka, hogy a pályázati forrásfelhasználás szabályait úgy állapították meg, hogy azok a kkv-kat preferálják. Ezek szerint ha a nagyvállalati kör részére megítélt támogatások összértéke eléri a hároméves keretösszeg 30 százalékát, a gvop irányító hatósága a kkv-szektoron kívülről érkezett pályázatokat nem fogadja be. Ennek megfelelően a 2005. augusztus 18-án 12 óra után postára adott pályázatoknál már nem áll módukban a pályázatkezelési folyamatot megindítani. (A három beruházásösztönzési pályázat forrásai egyébként eredetileg kizárólag a kkv-k projektjeit finanszírozták volna, a nagy cégeket kedvezőbb helyzetbe hozó magyar gyakorlatot hazánk egyedülálló módon harcolta ki az Európai Unióba belépő országok közül.)
A gvop három beruházásösztönzési pályázatára tavaly összesen 224 pályázat érke-zett 26 milliárd forintot meghaladó igénnyel, az összkeret 36 milliárd forint. Az eddigi 131 nyertesnek közel 16 milliárd forint támogatást ítéltek meg, a 2005-ös pályázatokra - augusztus 3-i adat - 99 beadvány érkezett, mintegy 11,7 milliárd forint összigénnyel. A 2005. évre tervezett keret 23 milliárd forint. (MK)


