Főigazgatói állásokért birkóznak
Az ősz folyamán fontos személyi döntések várnak az Európai Bizottság elnökére: José Manuel Barrosónak több új főigazgató személyéről kell határozni. E posztokat az uniós személyzeti politika elvei értelmében senki sem töltheti be öt-hét évnél hosszabb ideig, és ez az idő több fontos posztnál is az idén vagy jövőre jár le. A tét nem csekély, hiszen a 33 főigazgatóság vezetője a biztosokkal összehasonlítva nagyobb hatalommal rendelkezik, mint egy-egy nemzeti kormány államtitkára a miniszterrel szemben.
A gazdasági és pénzügyi főigazgatóság vezetője, Klaus Regling például 2001 óta tölti be hivatalát, amely egyebek között a különböző tagországok elleni deficittúllépési szankciók előkészítésénél játszik kulcsszerepet. Egy másik német főtisztviselő, az ipari főigazgatóságot irányító Horst Reichenbach nemrég azért volt kénytelen szedni a sátorfáját, mert biztosként az ugyancsak német Günter Verheugen lett volna a felettese, és ez Brüsszelben elfogadhatatlannak számít. További vezető tisztviselőknél a nyugdíjkorhatár elérése miatt lesz szükség cserére.
A főigazgatók rotációjának menetét bonyolítja, hogy a tavalyi bővítés kapcsán részletes tervet dolgozott ki az EU az új tagországokból származó szakemberek felvételére. Főigazgatói vagy helyettesi beosztás országonként egy jár, míg a közvetlenül utánuk következő helyekből összesen 41 jut a tízekre - mindezt 2010-ig kellene elérni. Siim Kallas, a személyzeti politikáért felelős biztos ugyanakkor hangsúlyozza: valójában nincsenek szigorú országkvóták, csupán indikatív célszámok. Ez azt jelenti, hogy minden esetben a pályázók egyéni érdemei a döntők, s ennek tudható be, hogy az új tagországok meglehetősen egyenlőtlenül szerepelnek az eddig betöltött vezetői posztok számát illetően. Magyarország kifejezetten jól áll a versenyben: Kazatsay Zoltán, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium volt helyettes államtitkára főigazgató-helyettesi, míg Siegler András, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnökhelyettese igazgatói állást kapott Brüsszelben. Ezzel szemben Lengyelország például egyetlen felső vezetővel sem büszkélkedhet (VG, 2005. április 28, 3. oldal).
Kényes feladat lesz tehát olyan szakembereket találni minden vezetői posztra, akik valamennyi írott és íratlan szabálynak megfelelnek, és az alkudozás során sok múlik majd azon, mennyire hatékonyan lobbiznak jelöltjeikért az egyes kormányok. A Financial Times Deutschland ezzel kapcsolatban megjegyzi: a hazai választási küzdelem miatt háttérbe szorulhat a német jelöltek támogatása, s így elveszhet a jelenleg nagyon markáns brüszszeli jelenlét. Ma a főigazgatók és más vezető eurokraták között a németek alkotják a legnagyobb kontingenst.
A vezető tisztviselők 5-7 évente való rotációjának elve egyébként csak néhány évvel ezelőtt vált elfogadottá az unióban. Korábban nem volt ritka, hogy egyes hivatalnokok évtizedekig irányítottak egy-egy főigazgatóságot, ami sokak szerint kvázi "hűbérbirtokok"" kialakulásához vezetett. Igaz, a mindenáron való rotációt is támadják egyesek, mondván: ennek következtében ötévente lefejezik a bürokráciát, holott elegendő lenne, ha az egyes portfóliókat felügyelő biztosok cserélődnének.
