BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsul a magyar gazdaság, kedvezőek a további lehetőségek

A második fél évben gyorsult a magyar gazdaság, ráadásul a beruházások is élénkültek, s ez arra utal, hogy a növekedési lehetőségek a második fél évben is kedvezőek. A részletesebb adatok alátámasztják a gyanút, hogy jelentős menynyiségű import marad kívül a statisztikai megfigyelés hatókörén.

A második negyedévben 4,1 százalékos éves ütemben bővült a magyar gazdaság. A várakozásokat meghaladó GDP-adat élénkülést jelez, hiszen az előző negyedévben még 3,5 százalékos növekedést mutatott ki a Központi Statisztikai Hivatal. A gyorsulás mögött az árutermelő ágazatok, elsősorban az ipar és az építőipar állnak, amelyek kifejezetten látványos tavaszt produkáltak az idén. Az ipar esetében a jelenség a kitűnő exportértékesítésre vezethető vissza. A kivitel száguldása azért is örvendetes, mert eközben a fő külkereskedelmi partnernek számító Németország, de az eurózóna egésze is gyengén teljesített. Az építőipar jó eredménye elsősorban az állami útépítések következménye, de a lakásépítések is kitartanak. Az árutermelő ágazatok (amelyben benne van a bázishatás miatt minden bizonynyal gyengébb eredményt felmutató mezőgazdaság is) öszszességében 5,2 százalékkal, a szolgáltató szektor 3,8 százalékkal növekedett.

Bár teljes képünk még nincs, nagyjából feltérképezhető, hogy a GDP-növekedésnek felhasználási oldalról milyen volt a szerkezete. Összességében a felhasználási oldal részadatai azt mutatják, hogy a gazdaság egészséges szerkezetben bővül. Az biztosra vehető, hogy a húzóerőt a nettó export adta, vagyis a behozatalit jóval meghaladó a kiviteli dinamika. Ugyanakkor a szintén tegnap megjelent beruházási adatok azt mutatják, hogy a felhalmozási tevékenységgel sem volt baj a második negyedév során. E tekintetben is élékülést mért a KSH, hiszen az első három hónap 6,8 százalékos éves lendülete után 9,4 százalékra emelkedett az index. Külön kedvező fejlemény, hogy - bár a húzóerőt ezúttal is a rendkívül erőteljes útépítések adták - ezúttal a feldolgozóipar is jelentős kapacitásbővítő tevékenységet mutatott, ez a vállalati szektor további élénkülését ígéri.

A második fél évben a világgazdasági élénkülést figyelembe véve kitarthat a GDP négy százalék körüli növekedési üteme - mondja Vojnits Tamás, az OTP elemzési központjának vezetője, aki szerint a beruházásokra adott 2005-ös 5,5 százalékos prognózist felfelé módosítják majd.

A beruházási adatokból sejthető, hogy az importstatisztikával kapcsolatban az utóbbi időben felmerült kérdőjelek jogosak lehetnek. A gyorsuló beruházás, az extrém módon szétnyílt export-import olló és a (feltehetően) élénkülő fogyasztás mellett akár kicsinek is tűnhet a 4,1 százalékos GDP-növekedés. Az ellentmondást minden bizonnyal csak az oldhatná fel, ha a második negyedévben készletleépítést mutatna ki a GDP-statisztika - mondja Vojnits Tamás. Mindez igazolhatja a Magyar Nemzeti Bank gyanúját, amely szerint az importkimutatásokból mintegy egymilliárd euró hiányzik. Információink szerint már a KSH is elkezdett "dolgozni az ügyön", de a munka hatékonyságát rontja, hogy ahhoz adó-, illetve vámtitkot sértő adatok is kellenének, és más országok hazánkéhoz hasonlóan szigorú adatvédelmi törvényei is nehezítik a feltárást. Az import alulbecslése egyébként a GDP-adatot nem befolyásolja jelentősen, inkább az egyensúlyi folyamatokról állít ki valamivel kedvezőbb képet a valóságosnál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.