BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem vált be a faktoringprogram

A rendelkezésre álló támogatási források csökkenésére hivatkozva megszüntette a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az állami kamattámogatással működő Lánchíd faktoringprogramot. Már indulásakor kódolva volt, hogy nem éri el célját - vélik szakmai körökben. A tárcánál egy új konstrukción dolgoznak.

A kis- és középvállalkozások (kkv) számára rendkívül fontos a rövid távú likviditás finanszírozása, ezeket a cégeket jobban megviseli a gyakran előforduló késleltetett fizetés. Elsősorban nekik szánták a Lánchíd fakto-ringprogramot - mondta Magyarné Szabó Krisztina, a GKM főosztályvezetője. A tárca a program elindításával kamattámogatás mellett igyekezett a faktorálást népszerűvé tenni a kisvállalkozások körében. Az érdeklődés felfutása esetén szándékaik szerint a támogatás mértékét fokozatosan csökkentve kivonultak volna a programból. A GKM 2003 szeptemberétől az első év végéig 200, tavaly 473, az idén július 20-ig pedig mintegy 350 millió forint támogatás kifizetésére vállalt kötelezettséget.

A fejlett gazdaságokban a hosszú határidőre fizető vevőknek történő szállítások kifizetését áthidaló finanszírozás egyik legelterjedtebb formája a faktorálás. Az ezt végző pénzügyi intézmény viszonylag alacsony kockázat mellett tudja versenyképes áron hitelezni a vállalkozásokat. A hazai, általában forráshiányos kisvállalkozások még inkább rá lennének szorulva a faktorálásra, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a GDP-hez viszonyítva negyedannyi faktorügylet köttetik Magyarországon, mint az Európai Unióban. Ennek fő oka a főosztályvezető szerint valószínűleg az, hogy a faktoringszolgáltatások nem tudtak eljutni a vállalkozások széles köréhez.

A program résztvevőinek száma a kezdeti felfutás után stabilan a közel 400 vállalkozó szintjén áll. Vagyis a közreműködőként részt vevő mintegy 40 faktorcég a korábban is faktoráló ügyfeleinek beléptetése után a kedvező feltételek ellenére sem tudta szélesebb körben elterjeszteni a konstrukciót - mondta a főosztályvezető. Az ügyfeleknek egyrészt be kell tartaniuk néhány bürokratikus előírást (nullás igazolások, nyilvántartások), másrészt az EU állami támogatási szabályai kizárják a potenciális partnerek közül az élelmiszer-ipari termelők és feldolgozók körét, akiket - mint kereskedelmi beszállítókat - talán a leginkább sújtanak a kedvezőtlen fizetési feltételek.

A támogatásra szánt költségvetési források csökkenése miatt a GKM-nek meg kellett vizsgálnia a programjaira fordított öszszegek hasznosulásának hatékonyságát - tudtuk meg. Ennek nyomán, valamint a kedvezőtlen tapasztalatok birtokában döntött a minisztérium vezetése a Lánchíd faktoringprogram megszüntetése mellett. Ugyanakkor már egy új, a faktorálást is magában rejtő konstrukción dolgoznak a tárcánál, ennek részleteiről azonban még nem nyilatkoztak.

Nem örül a program megszűnésének Krisán László, a Kavosz Rt. vezérigazgatója, de szerinte már indulásakor kódolva volt, hogy nem éri el a célját. Nemigen hozott be újabb vállalkozásokat a faktoringba, főleg a konstrukcióban részt vevő pénzintézetek (faktorházak) klientúráját juttatta olcsóbban lehetőséghez. Nem is nagyon ismerték a vállalkozások. A Kavosz folyamatosan jelezte, hogy nem csupán pénzügyi eszközre van szükség, hanem komplex tervre - emlékeztetett.

A kicsik nem tudtak élni a program lehetőségével - mondta Antalffy Gábor, a Kisosz ügyvezető elnöke -, pedig a beszállításnál létkérdés lenne a faktorálás. A banki feltételeknek azonban sokan nem feleltek meg. Antalffy szerint szükség lenne faktoringeszközre, de a feltételrendszert úgy kell kialakítani, hogy legyen lehetőség az igénybevételére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.