BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyertes foglalkoztatók

Több mint 150 millió forintot nyert a budapesti SZRT-Service Kft. a munkaügyi tárca most elbírált pályázatán, amelyet a megváltozott munkaképességűek állásának megőrzése érdekében írtak ki. A támogatás keretösszege egymilliárd forint volt, az elnyert pénzt legfeljebb egyéves foglalkoztatáshoz nyújtotta a kiíró. A második legmagasabb, ám az elsőhöz képest jóval kisebb finanszírozási lehetőséget, 21 milliót, a gödi Royal Press Hungary Kft. nyerte. A szegedi Perdix Kft. közel 18, a fővárosi Öszszefogás Ipari Szövetkezet és a pécsi KE-KO Média Kft. 16 millió forint körüli összeget kapott a szaktárcától a nagyobb esélyteremtéshez. Azok a vállalkozások indulhattak sikerrel a forrásért, amelyek tavaly vagy az idei évben létszámot növeltek, méghozzá úgy, hogy kifejezetten megváltozott munkaképességűeket alkalmaztak az új posztokon. A támogatás mértéke a dolgozók munkabér-, valamint a járulékok együttes összegének 60 százaléka lehetett, ám ez személyenként és havonta nem haladhatta meg a 35 ezer forintot. A szakminisztérium összesen hetvennyolc vállalkozást juttatott forráshoz, köztük kilenc Budapesten tevékenykedik.

Jelenleg is több olyan aktuális kiírás van, amely a hátrányos helyzetűeket, köztük a fogyatékkal élőket juttatja a munkaerőpiacon kedvezőbb helyzetbe. Rajtuk kívül a 45 év felettiek, a tartósan munka nélkül lévők, a romák, az alacsony iskolai végzettségűek, a gyógyulófélben lévő szenvedélybetegek, valamint a börtönből szabadultak képzését, illetve foglalkoztatását segíti a humánerőforrás-fejlesztési operatív program (hefop) kiírása. Kht.-k, alapítványok, munkavállalói érdekképviseletek és szakszervezetek egyaránt benyújthatnak projektötleteket. Lehetőség van arra is, hogy a hátrányos helyzetűek állásba helyezése konzorciumban történjen, ekkor már vállalkozások, költségvetési szervek és területfejlesz-tési tanácsok is bekapcsolódhatnak a megvalósításba. Egy másik hefopkiírás a fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatásokhoz nyújt finanszírozási lehetőséget. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.