Parragh László: "Nincs okunk az elégedettségre"
"Nincs okunk a különösebb elégedettségre: az, hogy az export az erős forint ellenére is nőtt, nem a magyar cégek jobb teljesítményének tudható be - nyilatkozta a Világgazdaságnak Parragh László. Az MKIK elnöke szerint "nem szabad elfelejtenünk, hogy a kivitel oroszlánrészét a multinacionális vállalatok hazai érdekeltségei generálják, a vevő pedig legtöbbször a cégcsoport egy másik tagja. Ebben az esetben a forgalom teljesen független az árfolyamoktól, ráadásul értékalakulását is a multik által szabott elszámolóárak határozzák meg. A hazai tulajdonú kis- és középvállalatok számára korántsem volt sikertörténet az első fél év: sem versenyképességük, sem fedezeti politikájuk nem javult számottevően. Sokkal fontosabb lenne ezért a kivitel hozzáadottérték-tartalmára koncentrálnunk. Ez most esett, ami azt mutatja, hogy a minőségi, kreatív tevékenységek súlya csökken, és ez aggasztó előjel." (VG)


