Rádiók kellenek a katonáknak
Elsősorban a különböző híradás-technikai eszközök integrációjával és szervizelésével összefüggő feladatok ellátásával kapcsolódhatnak be a hazai vállalkozások a honvédség rádióbeszerzési programjába, amelynek második tenderét tegnap indította el a Honvédelmi Minisztérium beszerzési hivatala. A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás célja olyan rövidhullámú rádiók vásárlása, amelyek hordozhatók, illetve be is építhetők a haderő harcjárműveibe. A pályázati felhívásból kiderül: a HM a nyertes ajánlattevővel egy 2014. december 31-ig szóló keretszerződést kötne, a konkrét megrendelések nagyságát pedig évente határoznák meg. A konstrukció hasonló az URH-rádiók megrendelésekor alkalmazott megoldáshoz. A honvédség tábori híradós fejlesztési programja első tenderének győztesével, a Kongsberg Defence vállalattal a HM beszerzési hivatala 2003 tavaszán szintén keretszerződést kötött. A norvég gyártó első ütemben, 3,5 milliárd forint értékben, nyolcszáz berendezést gyártott le, igaz, a HM által támasztott kifogások miatt az eszközök átvételére alig néhány hete került sor.
A honvédség híradás-technikai programja iránt a magyarországi védelmi ipari cégek kezdettől élénken érdeklődnek. Igaz, kevés vállalkozás képes a haderő által igényelt eszközök összeszerelésére, s a megrendelés várhatóan kis volumene miatt nem biztos, hogy megéri erre külön gyártókapacitást létrehozni - fejtette ki Kovács Géza Péter. A Magyar Védelmiipari Szövetség elnöke szerint ezért a hazai cégek elsősorban a megrendelt eszközök integrálásánál, valamint a szervizfeladatok ellátásánál rúghatnak labdába. A szervezet tagvállalatai közül az ehhez szükséges tudás és technológia mintegy féltucat cégnél van meg. Közülük a Cisco Systems Magyarország, a HM ArmCom Rt., a HM EI Rt., a Radiant Rt., a Siemens Rt., valamint a Videoton Rendszertechnika Kft. tavaly óta rendszeres együttműködést alakított ki, felmérve azt is, hogy milyen lehetőségek vannak egy esetleges közös fellépésre a későbbi tendereken. (NIG)


