BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tíz éve tőzsdén az OTP, Csányi csengetett picit

Az OTP az egyetlen független bankcsoport a régióban, 25 százalékos mérlegfőösszeg szerinti és 30 százalékos betéti részsedése Magyarország meghatározó hitelintézetévé teszi, miközben a bankszetor profitjának 40 százalékát tudhatja magáénak - mondta Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, amikor az OTP tőzsdei bevezetésének tizedik évfordulóján jelképesen megnyitotta a napi kereskedést a BÉT-en. Ez volt az a privatizáció, amelyben mindenki nyert, az állam, a befektetők és a bank alkalmazottai is - emelte ki Mészáros Tamás, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnöke. A részvény az első kereskedési napon 1150 forinton zárt az akkori 1000 forintos névérték mellett, az azóta tizedére csökkentett névértékű papír eddigi legmagasabb árfolyama 8090 forint volt 2005. augusztus 3-án, ami több mint hetvenszerese az 1995-ös kibocsátáskori árfolyamnak. A tízéves tőzsdei jelenlét során az OTP Bank piaci kapitalizációja az 1995-ös kibocsátáskori 188 millió euróról (260 millió dollár) napjainkra 9 milliárd euró (11 milliárd dollár) közelébe emelkedett. (MTI Eco)



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.