Jelenleg még nyolchektárnyi szabad terület várja a befektetőket a nyíregyházi ipari parkban, amelyet további száz hektárral bővítenek - tájékoztatta a Világgazdaságot Diczkó József, a Login Parkot üzemeltető, a város százszázalékos tulajdonában lévő Nyíregyházi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója. Mivel a javuló közlekedési infrastruktúra miatt a befektetők érdeklődése folyamatosan nő a város iránt, belekezdtek a park bővítésébe. A műszaki előkészítés már folyamatban van.
A Nyíregyházi Ipari Parkot 1997-ben hozták létre azzal a céllal, hogy kihasználva a kedvező helyi adottságokat, befektetőket vonzzanak a városba, elsősorban a logisztika, a high-tech és a feldolgozóipar területére. Ám a környezetvédelmi cégek számára is komoly célterület lehet a park. Az itt működő vállalatok eddig összesen mintegy 80 milliárd forint értékű beruházást végeztek, és 3-3,5 ezer embert foglalkoztatnak. Olyan beruházók választották eddig a parkot telephelyül, mint a hatszáz dolgozót foglalkoztató Electrolux Lehel Kft. A társaság az idén januárban átadott üzeme mintegy 65 millió eurós beruházással készült el, és most épül a második ütem. Várhatóan szeptember végén fejezi be beruházását a
Michelin. A nagyobb befektetők közé tartozik továbbá a több mint 1400 főt foglalkoztató mikroelektronikai Flextronics International, valamint a polisztirolgyártással foglalkozó Hirsch Kft., a műanyagipari Jász-Plasztik Kft., illetve a logisztikai Nyír-Log Kft. Elsősorban olyan vállalatok letelepedését várják, amelyek a műszaki fejlesztéseiket is itt végzik, s a magasan kvalifikált munkaerő számára is munkahelyeket teremtenek. A cél az, hogy a diplomás fiatalokat a városban tartsák - tette hozzá az igazgató.
Azon ipari befektetők részére, melyek zöldmezős beruházásokat szeretnének megvalósítani, a park optimális feltételeket nyújt. Az üzemeltető minden segítséget megad azoknak a beruházóknak, melyek magas hozzáadott értékű technológiákat telepítenek ide, s az innováció területén komoly szerepet töltenek be. A betelepülő cégeknek lehetőségük van a szükséges csarnok, iroda bérlésére, illetve megvásárlására is - tette hozzá Diczkó József. A társaság segíti a beruházókat a pályázatfigyelésben, tanácsadást nyújt a pályázatok kidolgozásához, megszervezi az itteni cégek részére a közös megjelenést különböző kiállításokon, üzletember-találkozókon.
A befektetők számára kedvező, hogy az EU keleti határa itt húzódik, ami jó együttműködési lehetőségeket kínál a szomszédos országokkal. A magas munkanélküliség miatt a munkabérek 15-20 százalékkal alacsonyabbak az országos átlagnál, és a munkanélküliek foglalkoztatói adókedvezményben részesülnek. Továbbá még bőven akad a városban fiatal és jól képzett munkaerő.
Az ipari park a 4925-ös számú, Nyíregyháza-Újfehértó öszszekötő úton közelíthető meg. A 4-számú főút közvetlenül a park mellett fut, párhuzamosan a 4925-ös úttal. Várhatóan jelentősen növeli a város vonzerejét, hogy a tervezett M3-as autópálya közvetlenül a park mellett fog elhaladni. Az ipari park területét két vasútvonal határolja. Az egyik a Nyíregyháza-Vásárosnamény vonal, a másik a Nyíregyháza-Budapest szárny. A befektetők számára nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Nyíregyházának van repülőtere, amely az ország egyik legfejlettebb irányítástechnikával ellátott légikikötője. A városi önkormányzat az elmúlt néhány évben nagyszabású fejlesztésekbe kezdett annak érdekében, hogy a kedvező adottságú repülőtér kihasználtsága mind mennyiségileg, mind minőségileg optimális legyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.