BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Uniós sikerkampány az országgyűlési választások idején is

Kötelezettség az EU felé, hogy Magyarország is bemutassa a közösség támogatásával megvalósult fejlesztéseket a közvéleménynek - hangsúlyozta Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. Rávilágított, hogy ezért indul a koordinált kommunikációs kampány az év végétől 2008 végéig, bruttó 2,5 milliárd forintos keretösszeggel. A kapcsolódó közbeszerzéseket szabályos, nyílt eljárás keretében hirdette meg a Nemzeti Fejlesztési Hivatal, s a kampány feladatait a pályázati folyamatban érdekelt valamennyi hatóság közösen hajtja végre.

Európai uniós támogatásként 2004-2006 között 677 milliárd forintot nyerhetnek el a pályázók, s ennek 72 százaléka már gazdára talált - jelentette be Baráth. Elmondta, hogy a 9435 nyertes projektnek július végéig 488 milliárd forintot ítéltek oda, és ez a támogatás - a pályázók saját forrásával együtt - 704 milliárd forint értékű fejlesztést tesz lehetővé az ország 1628 településén. A miniszter arról is beszámolt, hogy júniusról júliusra megduplázódott, 14 milliárd forintról 28 milliárd forintra nőtt a kifizetés összege. Eszerint 353 település 1185 nyerteséhez már megérkezett az EU-támogatás.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Nemzeti Fejlesztési Hivatal új kiadványát, amely Kitekintő címmel 28 megvalósult projekteket mutat be, Kovács Nóra, a közösségi támogatási keret irányító hatósága munkatársa szerkesztésében. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.