Jövőre a gazdaság némiképp gyorsulhat az idei, várhatóan 3,9 százalékos dinamikáról - prognosztizálja a GKI Gazdaságkutató Rt. A 2006-ra előre jelzett 4,1 százalékos GDP-növekedési ütem elsősorban az építőipar, az ipar, valamint a logisztikai szolgáltatások teljesítménybővülésére vezethető vissza - jelentette ki a sajtótájékoztatón Vértes András, a GKI elnöke.
Az kutatók szerint az idei GDP-arányos államháztartási hiány a kormány által vállalt, a nyugdíjreform hatásával korrigált 3,6 százalékkal szemben az Eurostat a napokban megjelenő, várható döntését is figyelembe véve 5 százalék körül alakulhat, jövőre pedig a tervezett 2,9 helyett 4 százalék lehet. Ezzel kapcsolatban Akar László vezérigazgató kiemelte: elengedhetetlen a 2010-es euróbevezetés szempontjából, hogy a választások után egyrészt megkezdődjék az állami működés átfogó modernizációjának előkészítése, másrészt pedig azonnali kiigazító lépésre (akár a GDP egy százalékát, azaz körülbelül 240 milliárd forintot kitevő intézkedésre) is sort kell keríteni.
A GKI prognózisa szerint a jegybanki alapkamat az év végéig a mostani 6-ról 5,75 százalékra mérséklődhet, jövő decemberig pedig további egy százalékot csökkenhet. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.