A gazdaság csalódottan vette tudomásul a választások eredményét

Schröder és Merkel is arról igyekeztek meggyőzni követőiket, hogy megnyerték a vasárnapi választásokat. Sőt, a szabad demokraták is ünnepeltek (joggal, hiszen hosszú idő óta legjobb eredményüket érték el), meg a néhány hónapja gründolt Baloldali Párt is, amiért rögtön átlépte az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

Négy nyertes helyett azonban valójában csupa vesztes van. Merkelék húsz százalékpontos előnye 0,9-re olvadt a kampány során. Schröder ugyan jogosan örülhet, hogy (miként egy kommentátor fogalmazott) "majdnem feltámadt a halálból", de csak majdnem. A szabad demokraták jó eredményük dacára könnyen kiszorulhatnak a kormányból (ha nagykoalíció jön létre), s a Baloldali Párttal a patthelyzet dacára továbbra sem tartja elképzelhetőnek senki az együttműködést.

A legnagyobb vesztes azonban a német gazdaság lehet. A piaci elemzők kórusban hajtogatják, hogy a lehető legrosszabb kimenetel következett be. Nemhogy az üzleti szféra által egyébként támogatott CDU-program nem kapott világos felhatalmazást, de a jelenleg legvalószínűbb kimenetelnek tűnő nagykoalíció a gazdaságpolitikai reformoknak gyakorlatilag minden esélyét elveszi. Döntésképtelenség, bármiféle reform felvizezése lehet a két igen eltérő pártprogram összebékítésének következménye. A most kezdődő parlamenti ciklus a folyamatos kötélhúzásról, a hatalmi harcokról szól majd, nem pedig a gazdaság rendbetételéről.

Pedig jócskán lenne tennivaló. Mindenekelőtt a 11,6 százalékos munkanélküliség lefaragására lenne szükség, s ez elsősorban a németországi telephelyek vonzóbbá tételén keresztül valósítható meg. A német munkaerő közismerten termelékeny, de túlságosan drága. Hiába hoz létre egy átlagos német munkás két és félszer annyi hozzáadott értéket egy munkaóra alatt, mint lengyel vagy magyar társa, ha 10-12-szer annyiba kerül. A munkaerőköltséget kétféle módon lehet csökkenteni: vagy a munkabérek lefaragásával, vagy az adók lejjebb vitelével. Előbbire is voltak sikeres kísérletek az elmúlt egy évben (éppen a keleti kiszervezés rémképének felrajzolásával sikerült megtörni a közgazdászok által több évtizedes dogmaként kezelt tételt, miszerint a munkabérek lefelé rugalmatlanok), de ezek összhatása édeskevés volt. Sokkal többet lehetne elérni az adó- és járulékreformmal.

Éppen ezen a ponton követte el azonban az egyik legsúlyosabb hibáját Merkel: túlságosan belement a részletekbe, amikor a munkaadói járulékok csökkentésének ellensúlyozásaként szükséges áfaemelésről beszélt. Olyan támadási felületet kínált fel ezzel, amit Schröderék óvatosan elkerültek, sokkal inkább az elvekre, mintsem a konkrét tervekre helyezve a hangsúlyt. (Hasonló volt a helyzet a munkaerő-leépítések megkönnyítésének tervével, az ellenfelek ezt is könnyen ábrázolhatták a lélektelen kapitalisták kiszolgálásaként.) S mindennek hátterében Merkel színtelen személyisége is elhalványult a született kampányember Schröder show-ja mellett. Így születhetett meg a lehető legrosszabb választási eredmény.

De az is lehet, hogy az egésznek nincs is olyan nagy jelentősége, mint hinnénk. A Financial Times szerint ugyanis az elmúlt években a gazdasági szféra magától is szép csendben elvégezte azt, amire a politikusok képtelenek voltak: radikális szerkezetváltást hajtott vére és (főleg éppen a tevékenységek egyre nagyobb részének külföldre telepítésének köszönhetően) az export már szárnyal, a vállalati profitok soha nem látott magasságban vannak, s már "csak" a fogyasztói bizalom visszatérte hiányzik a fellendülés látványossá válásához. Ha ezt is sikerül megteremteni, akkor tényleg másodlagos kérdéssé válik, kinek a kezében van a kormányrúd. "Csak" az a baj, hogy a választások bizonytalan kimenetele éppen a fogyasztói bizalom megerősödése ellen hat.