A horvát EU-tagság hátteréről

A horvátpárti megközelítés ma már elég jelentős. Legutóbb nyolc olyan tagállam állt ki mellette közös levélben, ahol néppárti a kormány. Nem lehet tehát többé - miként az brüszszeli sajtókörökben járja - egyszerűen csak "Habsburg-országok" szimpátiatüntetéséről beszélni. Más kérdés, hogy az említett kezdeményezés oldalán mindig ott állt a jelenleg történetesen baloldali kormányú Magyarország, valamint a szomszédos Csehország.

Felőlük nézve Horvátországnak minden oka megvan az EU-tagságra. Gazdasága felkészült, kulturálisan európai kötődése nem kérdéses, történelme többnyire ezen az oldalon tartotta. Ha voltak is bizonytalanságok az ország demokratikus alapjaiban, a legutóbbi idők reformjai e kételyeket is rohamtempóban oszlatják.

Emiatt is több mint abszurd lenne, ha az ezekből a szempontokból sokkal távolabb járó Törökország hamarabb megkezdhetné a tagfelvételi tárgyalásokat az Európai Unióval, mint Zágráb. Arról nem is beszélve, hogy a hosszú várakoztatás óhatatlanul erodálhatja az ország elkötelezettségét az európai politika és a megkezdett reformok folytatása mellett.

Mindezekhez képest az a tény, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság által háborús bűnösnek tekintett Ante Gotovina még mindig szabadlábon van, nem képviselhet azonos súlyt. Főként, hogy - még mindig: e vélemények szerint - nincs arra utaló bizonyíték, hogy Gotovina letartóztatása a horvát kormányon múlna, vélelmezhetően nincs is az országban.

Ez tehát az egyik oldal. A másik fél - amelynek "kemény magja" kisebb létszámú, de olyan fajsúlyú tagjai vannak, mint Nagy-Britannia, Hollandia, a skandináv országok, no meg az EU bővítési biztosa - már az elmondottakból sem fogad el mindent. Úgy vélik, hogy Zágráb távolról sem tett meg mindent a körözött tábornok kézre kerítéséért, sőt titkosszolgálati információkra hivatkozva állítják, hogy a horvát hatóságok "szimpatizánsai" segítik Gotovinát a bújócskában.

Irritálónak és elgondolkodtatónak tartják, hogy horvát városokban sokszor hivatalos épületek ablakában vagy belső termeiben ma is Gotovina-képek díszelegnek. Számukra éppen ez annak a jele, hogy itt távolról sem csak "egyetlen ember" elfogásáról van szó, hanem arról, hogy egy tagjelöltnek tekintett ország népessége kész kiállni egy háborús bűnösnek tekintett ember mellett - s ez - finoman szólva - nem éppen egy leendő EU-tagság közös értékei mellett való demonstráció?

És végül: kikérik maguknak, hogy amikor a NATO egyik legfejlettebb hírszerzéssel rendelkező országa állít valamit, továbbá amikor az ENSZ törvényszéke és annak egyik legmagasabb rangú tisztviselője ugyanazt állítja, akkor erre legyintsenek, kitartva a mellett, hogy csakis Zágráb mond igazat.

Mindezekhez jön tehát az a vélekedés, hogy csakis olyan "horvát döntés" lehet elfogadható, amely nem veszélyezteti a nyugat-balkáni konszolidációt. Márpedig e játszmában Gotovina személye szimbólum lett, miként Karad?ić és Mladić is a másik oldal számára. Amíg akár csak a gyanú árnyéka is fennmarad annak, hogy a horvát kormány nem igazán keresi őt - netán egyesek bújtatva még segítik is -, addig ugyanennek a kormánynak megadni a csatlakozási tárgyalások gesztusát, felér egy provokációval. Gyengítve az EU hitelét és befolyását a térséget érintő folyamatokban. Márpedig ez a térség továbbra is fényévekre van a stabil konszolidációtól. Koszovó, Montenegró, a boszniai szerbek, a macedóniai albánok ügye - megannyi potenciális gyúanyag. S aki ezt nézi, úgy véli, csakis olyan Horvátországot vehet maga mellé tárgyalóképes tagjelöltnek, amelyik nem kompromittálja őt e képlet kezelésében.

A horvát ügy következő kritikus dátuma október 3., az EU-török csatlakozási tárgyalás leendő kezdete. Előtte egy héttel a tervek szerint a külügyminiszterek újból áttekintik mindkét ország "bővítési dossziéját". Sokak szerint Zágrábnak nagyon össze kell szednie magát, ha addigra minden kétkedőt meg akar nyerni. Van rá még két hete?