BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legfontosabb adóváltozások - szemezgessenek kedvükre!

Az ötéves adócsomag részleteit újra salátatörvény formájában nyújtotta be a kormány az Országgyűlés elé. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvényjavaslat keretében a kormány több mint tucatnyi törvény módosítását kezdeményezte. A lapunk által múlt héten részletesen ismertetett tervekhez képest a vállalkozások számára sok változást nem tartalmaz a beterjesztett javaslat.

Társasági adó. Marad, hogy az adóalap 5 millió forintot meg nem haladó részére 10 százalék társasági adót kell fizetni, mint ahogy az is, hogy a helyi iparűzési adó 100 százaléka lesz levonható az adóalapból. Van néhány új kedvező változás, ilyen a kortárs képzőművészeti alkotások vásárlását ösztönző változás, hogy a vállalkozás a beszerzési értéket 5 év alatt levonhatja az adóalapból. A szakképzésben tanulószerződéssel részt vevő adózó a minimálbér 20 százaléka helyett 24 százalékkal csökkentheti tanulónként, havonta az adóalapját. Kedvező, hogy a tárgyi eszközök egyösszegű elszámolhatóságával érintett eszközök értékhatára százezer forintra nő.

Általános forgalmi adó. A normál áfakulcs 20 százalékra csökkentését külön törvény tartalmazza. Mégis lesznek olyan termékek, amelyek áfakulcsa megváltozik: a 15 százalékos kulcsból az 5 százalékosba kerülnek a napilapok, illetve az egyéb újságok, folyóiratok, ez utóbbiak csak ha előfizetéses rendszerben értékesítik. Az állami támogatások utáni áfaarányosítási kötelezettség megszűnik. Újdonság: a hulladékkereskedelem területén bevezetik a fordított adózást: a hulladékot értékesítő adóalany számlájában áfát nem tüntethet fel, az áfát az adóalany vevő önadózás keretében állítja be bevallásában fizetendő adóként.

Regisztrációs adó. A személyautókat és motorkerékpárokat terhelő regisztrációs adót differenciáltan olyan mértékben emelik, hogy az ellensúlyozza az áfa 5 százalékpontos csökkentését.

Jövedéki adó. Ez is főleg az áfakulcscsökkenés miatt módosul, fő szabályként az áfacsökkentést a jövedéki adók emelésével kompenzálják. Kivételt a dohánygyártmányok és a szőlőbor képez, ez utóbbi adómértéke 0 százalék lesz, az előbbieké viszont az áfacsökkentést kompenzálását meghaladóan emelkedik. A cigaretta fogyasztói ára így 6,8 százalékkal növekedhet jövőre.

Egészségügyi hozzájárulás. Új típusú közteher bevezetését tervezte a kormány bizonyos jövedelmek után egész nyáron azoknak, akik nem fizetnek legalább 400 ezer forint egészségbiztosítási járulékot. A múlt heti kormányülésen kikerült a 4 százalékos eho ötlete a tervezetből, mivel úgy ítélték meg, hogy abból kevés - alig 2-3 milliárd forint bevétel származik. A 4 százalékos eho bevezetése a koalíciós pártok megállapodásában is szerepelt. Értesüléseink szerint az MSZP nem tett le az új közteherről, módosító indítvány formájában készül beadni a javaslathoz.

Járulékok. A vállalkozásokat kedvezőtlenül érinti: a járulékalapot képező jövedelmek köre januártól kiegészül az adóköteles béren kívüli juttatással. Ez után a kifizetőnek 29 százalékos tb-járulékot kell fizetni, a magánszemélynek nem kell. Jó hír: 2006 novemberétől megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás, s 2007-től 29-ről 26 százalékra, 2009-ben pedig 24 százalékra csökken a tb-járulék mértéke.

Luxusadó. A 100 millió forint feletti ingatlanokra 0,5 százalékos adót vethetnek ki az önkormányzatok, az adó alanya az a magánszemély, aki az év első napján az ingatlan tulajdonosa. A luxusadóból az építmény után fizetett helyi adó levonható lesz.

Környezetvédelmi termékdíj. A termékdíjat import esetén a vámhatóság szedi be azon gazdálkodóktól, akik részére az importáfát is kivetette. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.