BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkentek az árak

A mezőgazdasági termelői árak az idén az első hét hónapban 6,2 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az idén január-júliusban a növényi termékek árszintje 15,2 százalékkal csökkent, az állati termékeké 4,3 százalékkal nőtt. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások árszínvonala 1,3 százalékkal csökkent. A mezőgazdasági termelői árak az idén az első félévben 10,5 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál. Az agrártermékek termelői ára tavaly júliusban 7,7 százalékkal emelkedett 2003 azonos hónapjához viszonyítva, a január-júliusi átlagos áremelkedés 7,6 százalékos volt. A gabonafélék árszintje 2005 első hét hónapjában 31,6 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A zöldségfélék ára január-júliusban 6 százalékkal, júliusban 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gyümölcsfélék ára idén január-júliusban 11,2 százalékkal emelkedett, a meggy ára átlagosan 45 százalékkal nőtt, a felvásárolt mennyiség ugyanakkor 40 százalékkal csökkent. A vágóállatok termelői ára 6,2 százalékkal nőtt 2004 első hét hónapjához képest, ezen belül a nagyobb mennyiséget képviselő vágósertésé 10,7 százalékkal emelkedett, a vágóbaromfié 2,1 százalékkal csökkent. A tej termelői árának növekedése 4,7 százalék volt, a tyúktojás ára 4,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. (MTI Eco)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.